Jövőre megújult formában indul Csíksomlyóra a zarándokvonat


-A A+

Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz néven egy szerelvényként indul majd 2013. május 17-én Magyarországról a csíksomlyói búcsúba a pünkösdi zarándokvonat, és május 20-án tér vissza – jelentették be szerdán budapesti sajtótájékoztatójukon a szervezők.

„Korábban a Székely Gyors, illetve a Csíksomlyó Expressz külön útvonalon közlekedett, 2013-ban a két vonat egy szerelvényként indul majd, kihasználva azt a lehetőséget, hogy jövőre először vontathatja magyar villanymozdony a szerelvényt a teljes romániai szakaszon" – részletezte T. Hámori Ferenc, az egyik szervező, az Indóház Közlekedési Kiadó ügyvezetője.szekely-gyors

Ungvári Csaba, a MÁV-START Zrt. és a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: korszerű TRAXX mozdonyt és 16 kocsiból álló szerelvényt bocsátanak a zarándokvonat rendelkezésére üzleti alapon.

A szervezők és a MÁV Zrt. közösen pályázatot hirdet a mozdony feldíszítésére, december elejétől január 30-áig lehet majd javaslatot tenni az erre a célra kialakított honlapon, a szakmai zsűri várhatóan jövő februárban dönt majd a győztesről.csiksomlyo

Mező Tibor, a Kárpáteurópa Utazási Iroda ügyvezetője közölte: 2013-ban a magyarok világtalálkozójának résztvevőiből 80 fős küldöttség is utazik majd az össznemzeti zarándokvonaton.

A szervezők tájékoztatása szerint a különvonat Szombathelyről indul majd, és több helyen, köztük a Keleti Pályaudvaron is fel lehet majd szállni rá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X