Vak iskolaigazgató esett a gázszolgáltató ásta gödörbe


-A A+

Hihetetlen balesetet szenvedett Kolozsváron a vakok és gyengén látók iskolájának aligazgatója szerda este: a vak intézményvezető beleesett egy két méteres gödörbe, amelyet a gázszolgáltató munkásai ástak.

A Pro Tv beszámolója szerint a járókelők húzták ki a férfit a gödörből, ezt követően a helyszínre kiérkező mentősök vették gondjaikba. Szerencséjére csak a fején szenvedett kisebb sérüléseket.

A szemtanúk felvételein jól látható, hogy a gödör egy részét mindössze szalaggal választották le az úttesttől, így történhetett meg, hogy a vak iskolavezető beleesett.

Az aligazgató hazafele tartott az iskolából, amikor az eset megtörtént. Elmondása szerint egyáltalán nem érzékelte a gödröt, amelyet normális körülmények között le kellett volna födniük a munkásoknak. Figyelmeztetett, hogy ilyen körülmények között bármelyik figyelmetlen vagy gyengén látó gyermek beleeshetett volna. Hozzátette, kész arra, hogy panaszt emeljen az eset miatt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X