Újraindulása 25. évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Református Kollégium


-A A+

Újraindításának 25. évfordulóját ünnepelte szombaton és vasárnap a Kolozsvári Református Kollégium, Erdély egyik legnagyobb múltú iskolája.

A Farkas utcai református templomban tartott szombat délutáni ünnepi műsor alkalmával igét Kovács Tibor iskolalelkész hirdetett, aki egy volt tanítványával, egy 25 éves fiatallal való találkozását felelevenítve szemléltette az újraindítását ünneplő 25 éves kollégium által bejárt utat és az előtte álló jövőt.

Székely Árpád igazgató köszöntője után mikrofonhoz szólították az iskola tengeren túli támogatóit, Lauer Editet, az Amerikai Magyar Koalíció tiszteletbeli elnökét és Nádas Kunit, az amerikai magyarok által a kezdetektől fenntartott ösztöndíjprogram koordinátorát.  

Az ünnepi műsorban főszerepet kapott a Kollégium kórusa is, amelyhez ez alkalommal két ének erejéig csatlakoztak a volt kórustagok is.

Kató Béla püspök a Farkas utcai református templomban vasárnap tartott hálaadó istentiszteleten emlékeztetett, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott egyházi iskolák közül a kolozsvári református kollégium volt az első, amelyik újraindult. Hangsúlyozta, hogy a kollégium újraindításához a néhai Csiha Kálmán püspök állhatatossága kellett. A püspök úgy vélte, hogy Európát nem a muszlim bevándorlás fenyegeti, az igazi veszély bennünk, európaiakban van. Hangsúlyozta, hogy a keresztyén újjászületés az egyetlen esély Európa megerősödésére. A püspök szerint a kor kihívásaival szemben az szükséges, hogy éljünk egészségesen, teremtsünk rendet a fejünkben és a szívünkben, és "helyezzük vissza az origót a koordinátarendszerünk középpontjába". Kifejtette, ez a kezdőpont csakis Jézus lehet.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a kultúráért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a kollégium egykori diákjai elmentek tanulni Európa egyetemeire, de visszatértek szülőföldjükre a népüket szolgálni, tudásukat a hazájukban kamatoztatták. Hozzátette: Magyarország kormánya minden segítséget megad ahhoz, hogy a szülőföldön való megmaradásban segítse az erdélyi fiatalokat. "Bízunk bennetek, hogy őrállókként, őrzőkként itt lesztek, és szolgálni fogjátok mindazt, amit Kolozsvár, a kollégium üzen" - jelentette ki az államtitkár.

A hálaadó istentisztelet után avatták fel az iskola sportpályáját, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával újítottak fel.

A Kolozsvári Református Kollégiumban olyan hírességek tanultak, mint Áprily Lajos költő, Kós Károly építész, Sütő András drámaíró és Wass Albert író. A kommunista diktatúra idején felszámolt intézmény 1990-ben egy külvárosi román tannyelvű iskola termeiben kezdett újra működni. Az ingatlan-visszaszolgáltatás után 2002-ben költözhetett be az 1801-ben épült Farkas utcai öreg épületébe. Az iskola 1902-ben átadott új épületét és tornacsarnokát az egyháznak nem sikerült visszaszereznie. Ebben a Gheorghe Simcai román nyelvű iskola működik.

A Kolozsvári Református Kollégiumnak jelenleg 757 diákja van. Az óvodai és elemi tagozatok mellett elméleti gimnáziumi oktatást és duális szakoktatást is biztosít diákjainak, és diakonisszaképző főiskolai tagozatot is működtet. A szakiskolai tagozatot tavaly Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében indította el a kollégium. Az intézmény diákjainak jelentős hányada Erdély más vidékeiről származik.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X