Káposztavágással ünnepeltek Szépvízen és Szárhegyen


-A A+

Két helyszínen is hagyományos káposztavágással- és vásárral ünnepeltek a hétvégén Hargita megyében. Míg Gyergyószárhegyen konferenciát is szerveztek a nemrég márkaként bejegyzett szárhegyi káposztáért, Szépvízen közös tánccal köszöntötték az idei termést.

Október második hétvégéjére időzítve két hírneves káposztaünnepet tartottak meg Hargita megyében. Szépvízen szombaton, a Nád-dűlőben szervezték meg immár nyolcadjára a hagyományos szépvízi Káposztavágást és vásárt. A rendezvény kora reggeli toborzóval hívta ki a dűlőbe a résztvevőket, a borzsovai, csíkszentmiklósi és szépvízi hagyományőrző fúvósok kíséretében vonultak fel a csatlakozók. Az ünnepség hivatalos megnyitóján részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki köszönetét fejezte ki Ferencz Tibor polgármesternek, hogy 2008-ban újjáélesztette azt a több száz éves hagyományt, amelyről már a XVIII. századból is van írásos feljegyzés. Jó példa, ha egy település – mint Szépvíz – összefog, akkor a kicsiből is lehet nagyot építeni, ehhez gratulált Ferencz Tibor polgármesternek és a szépvízieknek, hiszen, mint említette: a helyi gazdák 1-2 áras földeken érik el az 1-2 ezer lejes nettó jövedelmet.

A termelők mellett szép számban érkeztek vásárolni vágyók is a frissen vágott káposztából. A vásári hangulatot a káposzta eladása mellett termékvásár is elősegítette, ahol helyi és környékbeli termelők kínálták portékáikat. A rendezvényen a szépvízi Pozdor néptánccsoport részére vásárolt székely népviseletek bemutatására is sor került - a megyei tanács 2500 lejjel támogatta a viseletek beszerzését, melyet be is mutatott a helyi fiatal ténccsoport. Nen maradt el a káposztás ételek főzőversenye, és felléptek a helyi és a vendégteleülések hagyományőrző csoportjai is, így Kutas és Újkígyós testvértelepülések küldöttségei is. A szépvízi ünnep élőzenés bállal zárult, ahol a mulatni vágyók a nádi káposztából készült töltelékes káposztát is megkóstolhatták.

Szárhegyen márkás káposztát vághattak idén

Márkaként jegyeztette be a szárhegyi káposztát a Szárhegyi Káposztatermelők Egyesülete - így a szombat-vasárnap szervezett káposztavágáson ezt az eredményt is ünnepelhették a résztvevők. Az október elejére megszerzett bejegyzési dokumentum a szárhegyi káposzta egyediségét, értékességét támasztja alá. A márka bejegyzését Lukács Géza, a Szárhegyi Káposztatermelők Egyesületének elnöke október elején kapta kézhez. Erre a szárhegyi termelőknek amiatt is szükségük volt, mert több váűsáron „hamisították" a szűrhegyi káposztát, szárhegyiként adva el más termést, éppen ezért, lassan két éve, az egyesület minőségi tanúsítványt állít ki minden olyan termelőnek, aki bizonyíthatóan szárhegyi káposztát árusít a piacon. Október 9-én Káposztatermesztők Konferenciájájával ünnepelte a szervezet az örömhírt, megbeszélték a szárhegyi káposzta múltját jelenét és jövőjét.

A VI. Székelyföld Napok keretében a szárhegyi Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesület szervezésében október 9-10. között tartották meg a IX. Híres Szárhegyi Káposztavásárt és Fesztivált is Gyergyószárhegyen. A helyi gazdasszonyok alapította szervezet vásárral egybekötött ünnepén. A káposztavágás alatt a vásártéren változatos kóstolni valót kínáló káposztafőző verseny zajlott, valamint a legnagyobb, illetve legérdekesebb termékek bemutatójára is sor került.

Gyergyószárhegy vásárterén az előző évek káposztafesztiváljait elevenítette fel az a fotókiállítás, melyet, a megyei tanács és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezett székelyföldi fotósok és fotóklubok alkotásaiból. A délután a gyermekvetélkedőké és kézműves foglalkozásoké volt, befejezéseként táncházzal egybekötött Káposztabált tartottak a sportcsarnokban a Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesülete valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében, a Four Play zenekar és a Karmazsin Népi Együttes fellépésével.








EZT OLVASTA MÁR?

X