Decembertől 15 százalékkal nő a köz- és felsőoktatásban dolgozók bére


-A A+

Decembertől 15 százalékkal nő a közoktatásban és felsőoktatásban dolgozók bére - jelentette be hétfőn Sorin Cimpeanu oktatási miniszter.

Közölte, hogy az intézkedés nyomán 304 ezer közalkalmazott fog többet keresni. Ebben benne vannak az állami közoktatásban dolgozó pedagógusok és egyetemi tanárok, valamint az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete is.

Az emelt bért először januárban kapják meg az érintettek. Az oktatásban dolgozók fizetése az idén már emelkedett 10 százalékkal, így a pedagógusok is összesen mintegy 25 százalékos béremelést kapnak, akárcsak az állami egészségügyi rendszerben dolgozók, akiknek a jövedelme októbertől nőtt 25 százalékkal.

A miniszter nem közölt pontos időpontot, hogy a kormány mikor fogadja el az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet. Annyit mondott, hogy a következő hetekben fog megtörténni, de nem kizárt, hogy már a következő kormányülésen határoznak.

A miniszter hétfőn tárgyalt az oktatásügyben működő szakszervezetekkel, akik korábban sztrájkot helyeztek kilátásba, amennyiben a kormány nem tekinti a pedagógusokat is ugyanolyan fontosnak mint az orvosokat. Nehezményezték, hogy az orvosok 25 százalékos béremelést kaptak, miközben az ő keresetük az idén két részletben összesen 10 százalékkal nőtt.

A kormány az idén valamennyi, azaz 1,2 millió közalkalmazott fizetését emelni akarja az egységes bérezési törvény módosítása révén, amelyen már hetek óta dolgozik a munkaügyi minisztérium. A kormány még nem közölte, hogy a többi közalkalmazott bérét hány százalékkal emeli, de nem várható olyan nagyszabású emelés, mint az orvosok és a pedagógusok esetében, akiket a kormány ezúttal kiemelten kezelt.

Románia újabb hitelmegállapodást akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal, miután szeptemberben lejárt a sorozatban harmadik ilyen szerződése a washingtoni pénzintézettel. A nemzetközi hitelintézet és a költségvetési tanács korábban fenntartásait hangoztatta a béremelések hosszú távú fenntarthatóságát illetően, de Victor Ponta miniszterelnök szerint van fedezet az emelt bérek kifizetésére anélkül, hogy a makrogazdasági egyensúly felboruljon.








EZT OLVASTA MÁR?

X