CNA-bírság az Antena3-nak miután románellenesnek nevezte Bunta Leventét


-A A+

Húszezer lejes pénzbírságot rótt ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) az Antena3 hírtelevízióra. A bukaresti adó több kihágás miatt fizeti a büntetést, ezek között van az is, hogy a nagy port kavart székelyudvarhelyi rendőrautó többnyelvű feliratozása ügyében románellenesnek nevezték Bunta Levente polgármestert, ugyanakkor nem adtak helyet a városháza ezt illető pontosításának.

A CNA honlapja szerint a bírságot négy különböző műsorban elhangzottak miatt kapta a televízióadó. Turos Lóránd, a CNA tagja a Maszolt arról tájékoztatta: ezen műsorok egyikében elkövetett szakmai vétség az, hogy Bunta Levente polgármestert románellenesnek nevezték, e mellett pedig azt is felrótták az Antena3-nak, hogy válaszra sem méltatta Bunta Levente ezt illető pontosításait.

Habár az udvarhelyi városháza közleményében az áll, hogy az Antena3 nacionalista megközelítésben, valótlan módón mutatta be a történteket, ez által kárt okozva Székelyudvarhelynek és a város polgármesterének, Turos jelezte: a CNA szerint a bukaresti adó híre korrekt volt, a csatorna vétsége mindössze az, hogy a hír felvezetőjében „románellenességéről ismert”-nek nevezte a polgármestert és nem adott helyet a városvezető válaszának. A hírben azonban minden érintett megszólalt, a CNA a képanyagban sem talált kifogásolnivalót, ugyanis minden oldalról bemutatták az autót: a román feliratot és a magyar feliratot tartalmazó oldaláról is. 

A szakhatóság október 13-án döntött a bírságról, döntését a napokban ismertette a panaszával hozzá forduló székelyudvarhelyi városházával.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X