Őshonos gyümölcsöket telepítenek vissza Háromszéken


-A A+

Vadalma és vadkörte magokat gyűjtöttek Háromszéken, hogy azokból a vidéki településekre visszatelepítsék az őshonos gyümölcsfajtákat.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány Csemtekert programjának keretében 110 ötödikes, tizedikes és tizenegyedikes sepsiszentgyörgyi diák vett részt Erdővidék, illetve Sepsiszentgyörgy környékén vadalma és vadkörtemag gyűjtésen.

A több mint egy mázsa gyűjtött vadgyümölcsöt két hetes utóérlelés után leőrlik, majd kimossák a gyümölcsmagokat. Ezeket szárítják, tavasszal pedig elültetik őket. Ezek a magok képezik majd az alapját annak a Csemetekert-nek, melyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány szeretne megvalósítani azzal a céllal, hogy Háromszék falvaiba őshonos gyümölcsfákat telepítsenek vissza, tájékoztatott a HKA sajtószolgálata.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány Sepsikőröspatakon félhektáros területen kezd saját facsemetéket nevelni és szaporítani, azokat pedig 2-3 év múlva kezdik szétosztani pályázati rendszerben. Ezekben a napokban készülnek a sepsikőröspataki földterület bekerítésére, illetve a talaj előkészítésére a tavaszi ültetéshez. Tervek szerint évente ezerötszáz őshonos gyümölcsfa csemetét osztanak ki háromszéki települések számára. A Csemetekert programot Island, Lichtenstein és Norvégia Pályázati Alapja, a Global found, illetve a ViabilityNet támogatja.








EZT OLVASTA MÁR?

X