Jól működik a Telefonos Szeretetszolgálat Marosvásárhelyen


-A A+

Négy éve működik a Telefonos Szeretetszolgálat Marosvásárhelyen, amelynek pozitívumairól és eredményeiről a kezdeményező, Sajó Norbert számolt be csütörtökön.

„Olyan közösségben élünk, ahol vannak, akiknek sok jut, és olyanok, akiknek kevés. Ezt szeretné úgy összehangolni a telefonos szeretetszolgálat, hogy akinek van amiből, az segíthessen azon, aki szükséget szenved” – magyarázta Sajó Norbert. Felelevenítette, hogy november 11-én lesz négy esztendeje annak, hogy egy csütörtöki napon először csörrent meg a telefon Marosvásárhelyen, a szeretetvonal azóta is csütörtökönként délután 3 és este 8 között folyamatosan hívható.

A vonal működtetői nem csak a segélykérők hívásait várják, hanem azokét is, akik segíteni szeretnének a rászorulókon.

Sajó elmondta, a szeretetszolgálatot több szervezet és cég is támogatja. Kiemelte például RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét, amelynek székhelyén tartotta meg a sajtótájékoztatóját.

A Bioeel gyógyszergyártó cégnek köszönhetően az utóbbi hónapokban 60 rászoruló családnak nyújthattak segítséget. A cég jóvoltából keringési zavarokkal küszködő időseknek is segítenek, naponta 120 kezelést  biztosítanak.

Az Eldi pékség üzleteibe perselyek helyeztek ki. Ezekből az adományokból élelmiszert vásároltak a rászorulóknak. Az együttműködők között szerepel még a VintageVelo, a RotarAct, a Marosvásárhelyért Egyesület és a Műhely Egyesület is.

A megvalósítások között kiemelt helyen szerepel azoknak a rászoruló gyerekeknek a nyári táboroztatása, akiket idén első alkalommal sikerült kimozdítani az otthoni körülmények közül és a kolozsvári gyerekekkel közös kirándulásra vinni. A 7 és 14 év közötti gyerekek táboroztatására jövőben is sor kerül, a tervek szerint a Szilágyságban.

December 18-án, a Blue Pearl vendéglőben adventi szeretetvendégséget szerveznek 250 személy részére, olyanoknak, akik bőségben élnek, és azoknak, akik rászorulók. 








EZT OLVASTA MÁR?

X