Pár tízezren vettek részt Székelyföld határainak kivilágításán


-A A+

A szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) előzetes becslése szerint pár tízezren vettek részt szombat este azon a tömegrendezvényen, amely keretében Székelyföld határainak a kivilágításával követelték a régió önkormányzáshoz való jogát. 

Az SZNT sajtószolgálata vasárnap azt közölte: a szervezők nem tudnak arról, hogy valamely helyszínen rendbontás történt volna. A megmozdulás keretében 68 helyszínen tartottak ökumenikus istentiszteletet. Ezt követően mentek ki a résztvevők a közeli magaslatokra őrtüzeket gyújtani. A gyülekezési helyektől távolabb eső határszakaszokon mintegy száz kivilágítási ponton reflektorok jelezték Székelyföld határát. 

A szervezők szerint elsősorban a határ menti települések lakosai vettek részt a megmozduláson, de Székelyföld belső településeiről, és távolabbról is érkeztek vendégek. A közlemény olyan kis településről is említést tesz, ahol a lakosság fele kivonult a közeli határdűlőre. 

A közigazgatásilag Brassó megyéhez tartozó Apáca, Felsőrákos és Ürmös lakói a megmozdulás révén először élhették meg tömegrendezvényen Székelyföldhöz való tartozásuk érzését. A közlemény azt is megemlíti, hogy Csomakőrösön kicsiben is világítottak Székelyföld határai. A helyi szervezők ugyanis gázolajjal átitatott fűrészporból rajzolták ki és gyújtották meg a régió körvonalát. 

Az SZNT említést tesz arról is, hogy a rendőrség röviddel a megmozdulás kezdése előtt elkobozta a gyergyószentmiklósi egyik őrtűzre szánt fát. Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke az MTI-nek elmondta, a hatóság fellépése nem akadályozta meg az őrtűz meggyújtását, mert a résztvevők pótolták a fát. A rendőrség 2000 lejes bírságot rótt ki a gépkocsivezetőnek, mert előzetes regisztráció nélkül szállította a hatóság által 0,2 köbméterre becsült tűzifát. Árus Zsolt elmondta, a bíróságon kérik a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését. 

A megmozdulás valamennyi helyszínén felolvasott kiáltványban kinyilvánították: a határok kivilágításával a román kormány és a világ tudomására kívánják hozni, hogy Székelyföld létezik, és élni akar az önrendelkezés jogával. "E jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé" - áll a kiáltványban.








EZT OLVASTA MÁR?

X