Újraépül a korondi sós gyógyfürdő


-A A+

Nyártól zajlanak a munkálatok Korondon a helyi turisztikai egyesület által kezdeményezett Unicum-sósfürdő újraépítéséhez. A szándék szerint jövő nyáron üzembe helyezendő fürdőben csak jelképes belépő lesz – ehhez előbb adományból kell összegyűjteniük 10 ezer lejt.

A természet foglalta vissza az 1960-a évek óta a korondi, Árcsó melletti egykori Unicum-fürdőt, melyet a helyére alakult nádastól megtisztítottak, ugyanakkor nekiláttak az újraépítésének is. A Korondi Turisztikai Egyesület kezdeményezésére, a Korond-Parajd Természetvédelmi Gondnoksággal együtt elkezdett fürdő-rehabilitálás befejezéshez pár napja adománygyűjtést hirdettek.

A felújítás folyamatában vállalt munkát „páratlan összefogásnak” nevezi Pál Zoltán, a gondnokság elnöke. A felújításban helyi vállalkozók, önkéntesek mellett a megyei, illetve a helyi önkormányzat is segít. Novemberre a megyei 8640 lejt, a helyi önkormányzat pedig 20 ezer különített el a fürdőhelyhez felújítására és az oda vezető út feljavítására.

Körülbelül 10 ezer lejre lenne szükség ebben az évben, a munka ütemtervhez tartásához, a gyógyhatású sós fürdőt terv szerint 2016 júniusától adnák használatba –  mondta a Maszolnak Ravasz Mihály, a turisztikai szervezet elnöke.

A 12 méter hosszúra, 8 méter szélesre és 1 méter mélyre tervezett ülőfürdőben hétfőn befogták a fürdő alatti forrást is – így ismét az egykori Unicum-forrás vize tört fel újból. Az elnöktől megtudtuk: ezzel töltik fel a fából épült fürdőt, amelyben egyidejűleg 35-40 személy ülőfürdőzhet a „székely termál”-hőmérsékletű, vagyis az 1-10 fokos vízben.

 Az elnök jelezte: a medence mellé öltözők, zuhanyzók és pihenők, valamint iroda is épül. Székely kapu jelzi a Borvizek Útja ásványvíz-tanösvény bejáratát, így a fürdő elhelyezése kedvező a turistaprogramoknak is. A fürdő természetvédelmi területen fekszik, itt a szakemberekkel a többi borvízforrás-kóstolással együtt tudnak majd programokat ajánlani a vendégeknek.

A belépő a fürdőbe jelképes összeg lesz, ezt a fürdő-karbantartására szánják – mondta a turisztikai elnök.

Mint jelezte, a munkálatokat a helyi közbirtokosságtól kapott faadománnyal kezdték el a nyáron, az idei munkálatok pedig november 15-én zárulnak. Addig is az adományok is nagy segítséget jelentenének a munkálatok finanszírozásához, ezeket a következő számlaszámra lehet küldeni: IBANRO95CARP021100804595RO02  „donatie reabilitare”.

Korond klimatikus gyógyfürdő ismert és közkedvelt volt az 1800-as években is. Gróf Teleki Sándor 1729-ben keltezett levelében írja le, hogy „A korondi sósforrás vize egyike a legkitünőbb sósvizeknek, amelyben a kónyhasón kívül fontos alkatrészek a sósvizekben szokatlan sok szabad szénsav, vas- és nátrium-bicarbonat. És így a világhírü nauheiminál háromszor tömörebb, azért unicumnak neveztetik."







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X