Antal Árpád szerint a háromszéki prefektus nem ismeri a törvényeket


-A A+

A Sepsiszentgyörgy főterére tervezett sárkánydomb minden dokumentációja rendben van, a prefektus, a törvényesség őreként nem ismeri a jogszabályokat, jelentette ki szerdán Antal Árpád polgármester az épülő főtéren tartott sajtótájékoztatón.

Az elöljáró emlékeztetett, hogy Sebastian Cucu prefektus megtámadta a kormányhivatal és a megyei tanács elé tervezett zöldövezet létesítésének tervét, arra hivatkozva, hogy az önkormányzat a területrendezési terv (PUZ) elfogadásakor nem kérte a védelmi és belügyminisztérium, illetve a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) belegyezését.

A prefektus egy 1995-ös jogszabályra hivatkozott, amely szerint a belvárosi rendezési terveket a védelmi és a belügyminisztériumnak, illetve a titkosszolgálatnak is jóvá kell hagynia. Antal Árpád kifejtette: a háromszéki prefektus nem ismeri a törvényeket, hiszen 2001-ben megjelent a 250-es számú, területrendezési terveket szabályzó törvény, amely világosan előírja, hogy a városrendezési tervek elfogadása az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak, és csak a megyei rendőrségtől kell jóváhagyást kérni. A sepsiszentgyörgyi főtér rendezése kapcsán megkapták a rendőrség jóváhagyását, így az önkormányzat szempontjából minden dokumentáció rendben van – szögezte le.

Antal Árpád hozzátette: ennek ellenére felfüggesztették a határozatot, majd levelet írtak a védelmi tárcának és a SRI-nek, amelyben arra kérték ezeket az intézményeket, pontosítsák, hogy ők miként értelmezik a törvényt. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat a válasz függvényében dönt arról, hogy perel a prefektúrával vagy visszavonja a városrendezési tervről szóló határozatot.

A polgármester szerint ha a prefektúra nem gáncsolja el a tervet, év végéig elkészült volna a város új főtere, így viszont nem tudják mikor fejezik azt be. Ha perre kerül sor, az sokáig eltarthat, de a városháza emlékeztetni fogja a polgárokat, hogy milyen okból nem tudja megvalósítani a terveit.

A főtér egy részét átadják, a sárkánydomb helyét is megtisztítják de körbekerítik, hogy ne látszódjon a kontraszt. Antal Árpád szerint korábban több alkalommal is tárgyaltak erről a témáról a prefektussal, aki megfogalmazta, hogy a közösség egy részét zavarja a sárkánydomb terve.

A polgármester viszont rámutatott: a földre zuhant sárkányt formázó, 5 méter magas, 13 méter széles és 33 méter hosszú füvesített térplasztika cask egy bizonyos szögből takarta volna a Mihai Viteazul szoborcsoportot. “Az biztos, hogy a Mihai Viteazul szobor nem lesz a főtér központi eleme, de visszautasítom, hogy etnikai terek lennének Sepsiszentgyörgyön”, mondta Antal Árpád.








EZT OLVASTA MÁR?

X