Díszdoktori címet kap Marosvásárhelyen dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora


-A A+

A Petru Maior Egyetem november 4-én, szerda délután 1 órakor az Aula Magna termében ünnepélyes keretek között adja át a díszdoktori (Doctor Honoris Causa) címet dr. Torma András magyar jogásznak, egyetemi tanárnak, a Miskolci Egyetem jelenlegi rektorának.

A díszdoktori címet munkája elismeréséért kapja a rektor, ahogy a Petru Maior Egyetem rektori hivatala fogalmazott: a jogtörténet és filozófia terén kifejtett jelentős tudományos és szakmai tevékenységéért, illetve a két egyetem közötti kapcsolatok fejlesztéséért, a Petru Maior Egyetem és a magyar egyetemi közösségek között működő kapcsolatokban betölött szerepéért.

Az 1956-ban Nagykállón született Torma András a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomázott,  1984-től a Miskolci Egyetemen oktat, ahol 1995-ben a Közigazgatási Tanszék tanszékvezetője lett, 2004-től dékánhelyettes, 2008-tól az Államtudományi Intézet igazgatója, 2012-től az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, 2013-tól az egyetem rektora. Szakterületei a közigazgatási jog, közjog, az európai közigazgatás, a jogi informatika, szervezési és vezetési ismeretek és az állam- és jogtudományok. 








EZT OLVASTA MÁR?

X