EMNP: A diktatúra módszereire emlékeztet az őrtűzgyújtás szervezőinek hatósági zaklatása


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint a letűnt diktatúra módszereire emlékeztetnek azok a pénzügyi ellenőrzések, amelyeket a román hatóságok a múlt szombati székelyföldi őrtűzgyújtás szervezőinél tartottak.

A párt elnöksége egy pénteken közzétett nyilatkozatban megállapította: „Romániában egyre inkább bevett gyakorlatnak számít az autonómia ügye mellett kiálló vezetők és szervezetek hatósági zaklatása, hiszen nem először történik meg, hogy rendőri vagy egyéb ellenőrző szerv fellépésével próbálják megfélemlíteni az önrendelkezésért - egyébként törvényes módon – küzdőket”.

Az EMNP titkosszolgálati koordinációt sejt a pénzügyi hatóság fellépése mögött. „Felkérjük a román hatóságokat, hogy a célirányosan megtervezett, etnikai hátterű zaklatásoknak vessenek véget!” - áll az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatban. A párt ismételten felhívta a román hatóságok figyelmét arra, hogy  a nyugaton működő autonómiaformák romániai meghonosítása a többség és kisebbség viszonyának normalizálását segítené elő, és tűrhetetlen, hogy Romániában továbbra is nemzetbiztonsági kockázatként tekintsenek a magyarság jogos autonómiaigényére.

„Ez úton is a zaklatottak melletti szolidaritásvállalásra kérünk mindenkit, és az Erdélyi Magyar Néppárt nevében támogatásunkról biztosítjuk a meghurcoltakat” - közölte az EMNP. A párt azt is kinyilvánította, hogy a magyar közösséget semmilyen megfélemlítő akció nem tántorítja el Székelyföld autonómiájának békés megvalósításától.

Az adóhivatal (ANAF) csalás elleni főosztályának Nagyszebenből kivezényelt ellenőrei szerdán ellenőrizték az Izsák Balázs SZNT-elnök által képviselt marosvásárhelyi Siculitas Egyesületet, és a Gazda Zoltán által képviselt sepsiszentgyörgyi Sepsireform Egyesületet. A Siculitas Egyesületet 10 ezer lejre (700 ezer forint) büntették, a Sepsireform Egyesület gazdálkodásában nem találtak hibát.

Székelyföld határainak az október 24-i kivilágítása előtt ez a két szervezet fordult a közel 60 határmenti önkormányzathoz, illetve a megyei csendőrségekhez és rendőrségekhez, hogy a törvényes előírásoknak megfelelően bejelentse a tiltakozó akciót.








EZT OLVASTA MÁR?

X