Emberöléssel gyanúsítják a bukaresti klub tulajdonosait


-A A+

FRISSÍTVE: Beidézte hétfő délutánra a legfőbb ügyészség annak a bukaresti klubnak a tulajdonosait, amelyben az eddig harminc halálos áldozatot követelő tragédia történt. A vádhatóság közölte, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytat  ellenük vizsgálatot. 

A három, 28 és 36 év közötti életkorú férfit kihallgatták az ügyben. Alin George Anastasescut, Costin Mincut és Paul Cătălin Ganceát a Mediafax szerint másodszor hallgatják ki az ügyészek, a tragédiát követő órákban, szombaton ugyanis egyszer már kifaggatták őket a klubban bekövetkezett tűzvész körülményeiről. 

Hétfőn a bukaresti rendőrség is kihallgatott több szemtanút. A nyomozók emellett felkeresik a kórházakban a tűzvésznek azokat a sérültjeit, akiknek egészégi állapota megengedi, hogy információkat adjanak a történtekről.

Az ügyet az áldozatok nagy számárára hivatkozva vette át a legfőbb ügyészség a bukaresti kerületi vádhatóságtól. Tiberiu Nitu legfőbb ügyész szombaton azt mondta: a tragédia súlyosságára való tekintettel minősített emberölés gyanújával indít vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az előre kitervelt emberölésért akár 25 éves börtönbüntetés is kiszabható. Mivel azonban a klub tulajdonosai esetében nem feltételezhető a szándékosság, őket gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amit egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek.

A Colectiv klubot üzemeltető, azonos nevű céget 2014 októberében alapította a három tulajdonos. Az már ismert, hogy az egykori gyárcsarnokból kialakított szórakozóhely hangszigetelése gyulladt lángra egy péntek esti koncerten használt pirotechnikai eszközöktől. Az ügyészek azt vizsgálják, hogy terheli-e büntetőjogi felelősség a három férfit a történtek miatt.

Csak nyolcvan férőhelyre kértek engedélyt

A bukaresti negyedik kerületi önkormányzat nyilvántartása szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 425 négyezetméteres, 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt. A pénteki esti koncert alatt is legkevesebb 300-an tartózkodtak a teremben.

Korábban a leégett klub hangszigetelését végző cég egyik képviselője a Digi24 televíziónak elmondta, hogy a szórakozóhely tulajdonosa nem volt hajlandó megfizetni a körülbelül 35 százalékkal magasabb árat, amibe a tűzálló burkolat került volna. Ugyancsak takarékossági okokból fenyőfával burkolták a mennyezetet, amit nemrégiben lemostak. A cég képviselője azt mondta: csak remélni tudja, hogy nem valamilyen oldószert használtak a lerakódott füst eltávolítására.

Nem voltak vészkijáratok

Mint ismert, amikor a tűz kiütött a belvárosi klubban, az ott szórakozó több száz ember nem tudott idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton: 26-an a helyszínen meghaltak, 150 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel vittek kórházba, vasárnap estig pedig további négy ember halt bele sérüléseibe.

Szombaton Raed Arafat belügyi államtitkár-helyettes közölte: a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. Az előírások szerint egy ekkora (több mint 400 négyzetméteres) teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés - feltehetően takarékossági okokból - gyúlékony anyagból készült.








EZT OLVASTA MÁR?

X