Térfigyelő kamerák is rögzítették a bukaresti tragédiát


-A A+

A Colectiv klubban lévő négy térfigyelő kamera felvételei alapján rekonstruálták az ügyészek a szórakozóhelyen múlt péntek este történt tragikus eseményeket – számolt be az Evenimentul zilei.

A lap birtokában lévő ügyészségi iratok szerint a kamerák felvételei bizonyítják, hogy a Goodbye to Gravity zenekar koncertje közben elindított tűzijáték okozta az akkor este 27 személy életét kioltó tűzvészt.

A felvételek szerint a tűzijáték elindítása utáni tizenhatodik másodpercben gyúlt meg a terem egyik, szivacsréteggel burkolt oszlopa. A lángok tíz másodperc alatt meggyújtották a mennyezetet. A mennyezet első, lángoló darabjai a tűzijáték elindítása után két perccel kezdtek lehullani a pánikban lévő tömegre. A felvételek szerint az embereken megfigyelhető, hogy nem fogták fel, mi történik velük – idézte a lap az ügyészségi iratot.

Azt korábban már a készenléti felügyelőség szakemberei is megállapították, hogy a tűvészt a színpadon lévő egyik pirotechnikai eszköz okozta. A tűzijátékot a pirotechnikus – tévesen – a tartóoszlop felé irányította, a szikrák pedig meggyújtották a szivacsréteget. A lángok elterjedését megkönnyítette, hogy a mennyezetet is gyúlékony anyaggal burkolták be.

Mint ismert, a klub három tulajdonosát harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult ellenük eljárás. A Colectiv klub működése körüli rendellenességekről itt olvashat részleteket.








EZT OLVASTA MÁR?

X