Már heten vannak rács mögött a bukaresti tragédia miatt


-A A+

Újabb négy személy harminc napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság szombaton a múlt pénteki bukaresti tragédia ügyében.

Az ügyészek kérésére vizsgálati fogságba kerültek a Golden Ideas Fireworks Artists nevű cég tulajdonosai, Daniela Nița és Cristian Nița, illetve Viorel Zaharia pirotechnikus is – írja a Mediafax. Letartóztatták ugyanakkor Bukarest negyedik kerületének volt polgármesterét, Cristian Popescu Piedonét is.

Mint ismert, a Colectiv klubban történt tragédiát egy zenekar koncertjén használt pirotechnikai eszközök okozták. Ezeket a Golden Ideas Fireworks Artists szállította a koncert szervezőinek. A cég tulajdonosait bűnsegédlettel és bizonyítékok megsemmisítésével, a pirotechnikust gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

Az ügyészek szerint Viorel Zaharia a biztonsági előírások megszegésével szerelte fel a színpadra a pirotechnikai eszközöket. A Niță házaspár a letartóztatási kérelem szerint megsemmisített több bizonyítékot, hogy megnehezítse a nyomozást az ügyben. Ezt lehallgatott telefonbeszélgetéseik jegyzőkönyvével tudják bizonyítani az ügyészek.

Mint ismert, korábban már letartóztatták a Colectiv klub három tulajdonosát is, így a bukaresti tragédiának jelenleg hét gyanúsítottja van vizsgálati fogságban. A tűzvész halálos áldozatainak száma vasárnapra 43-ra emelkedett.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X