Európai győzelmét ünnepli a kincses város


-A A+

Lufikkal, csillagszórókkal és koncerttel ünnepelte meg Kolozsvár vasárnap este a szombat éjjeli győzelmét, amikor a szlovéniai Mariborban megnyerte az Európai Ifjúsági Fővárosa címért zajló versenyt. A szabadtéri eseményt megelőzően Emil Boc polgármester sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentette: 2015-ben Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa. A kincses város az első település Romániában, amelynek sikerült megszerezni ezt a címet.1126-unneples

„Ez a cím azt jelenti, hogy elismerték a város európai dimenzióit, s úgy gondolom, hogy útlevelet kaptunk a 2021-es Európa Kulturális Fővárosa címhez. Meg kell mutatnunk Európának az értékeinket, hogy egy kis Európa vagyunk ebben az országban" – fogalmazott Emil Boc. A városvezető beszédében köszönetet mondott azoknak a szervezeteknek és személyeknek, aki segítettek és támogatták a projekt megvalósítását. Boc külön kiemelte és megköszönte Radu Moisin korábbi megbízott polgármester és Horváth Anna jelenlegi alpolgármester munkáját.

Lépcsőfok a következő célhoz

„Ez a cím csak az első lépés a következő cél eléréséhez. 2015-ban adjuk le a pályázatunkat az Európa Kulturális Fővárosa címre, amelyet ennek a projektnek a sikere közvetlenül befolyásol. Fontos lesz számunkra a ténylegesen működő partnerségek kialakítása a civil szervezetekkel, az iskolákkal és az egyetemekkel" – nyilatkozta Horváth Anna. Hozzátette: koordináltan kell segíteniük a pezsgő kolozsvári életet, hogy ebből még többet tudjanak kihozni.1126-oklevel-citynews

A pályázat koncepciója lehetett a döntő

A Kolozsvár Európa Ifjúsági Főváros 2015 projektet, a pályázást, valamint a szükséges előkészületeket a PONT csoport koordinálta. Farkas András, a projekt vezetője elmondta: Kolozsvár győzelmében döntő szerepet játszott maga a pályázat, az a koncepció, életerős elképzelés, valamint európai szempontrendszer, amely benne érvényesült.1126-oklevelha

„A kritikus pontot, amely a döntést felénk fordította, nem tudhatom, hisz nem közöltek erre vonatkozó információkat, azonban meggyőződésem, hogy nagyon sokat segített a projekt komoly népszerűsítése, a promoválásba fektetett idő és energia, hogy elmentünk és bemutattuk Bukarestben, Brüsszelben, ennek eredményeként beszédtéma lett a különböző intézményekben, hazai és nemzetközi szinten egyaránt" – részletezte Farkas András.

Hamarosan folytatják a munkát

A gyakorlatba ültetés következő lépéseiről közölte: rövid pihenő után folytatni fogják a munkát, mert fontos, hogy mihamarabb létrejöjjön az az intézményrendszer, a várossal való megállapodás mentén az az ifjúsági konzorcium, amely helyi szinten koordinálni fogja a projekt gyakorlatba ültetését.

Ugyanakkor nem elhanyagolandó, hogy mind országos, mind európai szinten megtegyék a megfelelő köröket, szükséges a részletes pénzügyi és megvalósítási tervezés. „A létező pályázat mindehhez egy nagyon jó kiindulópontot képez" – vélekedett a koordinátor.

„Fontos, hogy a projektet rugalmasan tudjuk kezelni és, hogy az életbe léptetés során valamennyi jó kezdeményezés helyet kapjon, hisz végső soron nekünk az a feladatunk és célunk, hogy segítsük a fiatalokat, abban, amiben jók, a kreativitásuk kibontakoztatásában támogassuk és látványossá tegyük az elképzeléseik megvalósulását, és mindezt beépítsük a város fejlődésébe" – magyarázta a Farkas András.

Kolozsvár bekerülhet az európai köztudatba

Kiemelte: a cím elnyerése a nagyon nagy eredmény mellett egy jó lehetőség is, az Európa Ifjúsági Fővárosa státus nagyon sok kaput meg fog nyitni, amelyek ifjúsági és turisztikai szempontból is nagy jelentőséggel bírnak.1126-csoportkephakinn

„Esélyünk van arra, hogy bevigyük Kolozsvárt az európai köztudatba, megismertessük Erdély közepét és megmutassuk, hogy mitől szép. Meghatározó lehet a jövőre tekintve, ha sikerül felhelyeznünk Kolozsvárt az európai ifjúsági értéktérképre, hisz akkor a generációról generációra való átöröklődés folyamán 20 év múlva is ismerni fogják az európai fiatalok a várost" – tette hozzá a projekt vezetője.

A magyar fiatalokat arra bátorítaná, hogy ne zárkózzanak el, kezdeményezzenek, kapcsolódjanak be a projekt megvalósításba, hisz itt a lehetőség arra, hogy igazán részesei legyenek Európa Ifjúsági Fővárosának.

A görögországi Szaloniki 2014-ben lesz Európa Ifjúsági Fővárosa. „Görögország második legnagyobb városának, a majdnem egymilliós Szalonikinek és a egész országnak hatalmas esélyt jelent megmutatni a világnak, hogy Görögország nemcsak turizmust jelent és nemcsak gazdasági válságot, hanem fiatalos lendületet, potenciált. A kolozsvári pályázóknak nagy segítségükre lehet Szaloniki eddigi és főleg ezutáni tapasztalata, ezért fontosnak látnám a kapcsolatfelvételt az itteni illetékesekkel“ – mondta a maszol.ro-nak Salamon Márton László szaloniki főkonzul. Yannis Boutaris, a város polgármestere szerint céljuk, hogy Szaloniki Délkelet-Európa tudományos, kulturális, ifjúsági központjává váljon, ugyanakkor az ifjúsági turizmus fő célpontjává. "Megújulás, integráció, urbanizáció" - ezekkel a címszavakkal operál a Szaloniki ifjúsági Főváros 2014 pályázat, amely elsősorban a fiatalok részvételére támaszkodik. Szaloniki 2011 februárjában nyújtotta be pályázatat, 2011 novemberében nyerte el a címet; pályázatának mottója "Az idő" (Chronos). A hivatalos bemutatkozó film megtekinthető itt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X