Másfél ezres túljeletkezés a gyakorló orvosi vizsgán


-A A+

A vasárnap lezajlott rezidensvizsgákon első ízben hirdettek meg helyeket az egyetemi klinikák és megyei kórházak, mintegy 500 ilyen hely áll a pályakezdők rendelkezésére – jelentette be Alexandru Rafila, az egészségügyi minisztérium államtitkára.

Hozzátette: ez az újítás a fiatal orvosok javára válhat, akik a gyakorló orvosi periódus után továbbra is megmaradhatnak az említett intézményekben.

A meghirdetett 3 800 helyre 5 371-en jelentkeztek, a legnagyobb túljelentkezés a fogorvosi állásra pályázók körében volt, ahol 3,7 személy jutott egy helyre.examen-rezidentiat

A meghirdetett 3 778 állásból 3 558 helyre orvosi, 250 fogorvosi, illetve 170 helyre gyógyszerész pályakezdőket várnak. Az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet végzett fiatalok közül 4 124-en orvosi, 931-en fogorvosi és 298-an gyógyszerész állásra pályáztak.

A vizsgákat hat decentralizált központban tartották meg Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Temesváron, Iaşiban és Craiován.

A 4 órás, rácstesztes felmérőn 200 kérdést kellett megválaszolni, átmenőnek csak azok számítanak, akik legalább 60-an százalékosan teljesítettek. Az eredményeket a napokban teszik közzé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X