Skype-konferenciát szervezett a Vancouver drognegyedében orvosként dolgozó Máté Gáborral a Váróterem Projekt Társulat, miután bemutatták Occupy Yourself című új előadásukat, amely a világhírű szakember szenvedélybetegségekről szóló elméleteit veszi alapul. A kolozsvári Zugban Cosmin Matei rendező vezette a beszélgetést. Aki a társulat darabjának megtekintését ez utánra tűzte ki, legközelebb december 6-ára válthat jegyet.

Máté Gábor, az orvos

A harmincas éveiben egészségügyi diplomát szerzett Máté Gábor több mint 20 éven át családorvosként dolgozott Vancouverben, ahol az ország drogfüggőinek jelentős része él. Két évtizedet töltött a város keleti gettójában a legelesettebb heroin- és crackfogyasztók kezelésével. Hét évig volt a Vancouveri Kórház Palliatív Ellátási Egységének orvosi koordinátora, szolgálatot vállalt Vancouver Downtown Eastside-jának kármentő drogklinikáin és egészségügyi központjaiban is, amelyeket az egészségügyi miniszter etikátlanság vádjával be akart záratni.

A sóvárgás démona című munkájában kábítószerfüggőkkel végzett munkáját és ezzel kapcsolatos élményeit taglalja. A legtöbb itteni páciens valamilyen elmezavarban szenved, kábítószerfüggő, HIV-fertőzött esetleg mindhárom. Összesen négy könyvet írt, ezek mindegyike megjelent már magyarul is: A test lázadása – Ismerd meg a stresszbetegségeket; A sóvárgás démona – Ismerd meg a függőségeidet; Szétszórt elmék – A hiperaktivitás új gyógymódja; A család ereje – Ragaszkodj a gyermekeidhez!.

Máté Gábor, az ember

Máté Gábor Budapesten született 1944-ben, két hónappal a náci megszállás előtt egy zsidó családban. „El lehet képzelni anyámat, hogy mit érezhetett, mekkora félelemben teltek a mindennapjai” – mondta, és ezzel magyarázta (élete első évének túlzott mértékű stresszfaktoraival) későn diagnosztizál, de már kamaszkorában kialakult figyelemzavarát. Apját elvitték munkaszolgálatra. Édesanyja egy idegen nő kezébe nyomta gyermekét, hogy menekítse a rokonokhoz. Ahogy a helyzet csitult, szülei újra magukhoz vették, és Magyarországon nevelték 1956-ig.

A forradalom leverésének éjszakáján szökött át a család a határon, Kanadáig meg sem álltak, Vancouverben telepedtek le. Itt végezte iskolai tanulmányait, innen iratkozott egyetemre, először angol irodalom szakra, mivel súlyos figyelemzavara miatt nem mert nekivágni az orvosinak, pedig hivatásának érezte. 28 évesen végül mégis szerencsét próbált, és megvívva a maga csatáit, orvosi diplomát szerzett. Azóta Vancouverben végzi szolgálatát, többnyire szenvedélybetegek között.

Felesége kanadai, három gyereket neveltek fel. „Az én gyerekeim nem születtek súlyos körülmények közé, viszont én túl sokat dolgozom, amikor kicsik voltak, munkamániás orvos voltam, nem figyeltem eléggé rájuk” – vallott kertelés nélkül, rámutatva a következményekre, folyamatokra. Hogy a szoros kapcsolat megmaradjon, a gyermekek meg akartak felelni neki, elnyomták a saját érzéseiket, és most felnőttként ezzel küzdenek. Ez a körforgás sok-sok generáció óta öröklődik, ezért senki nem vádolható, mert minden szülő a legjobbat teszi, amit csak tud, de a szülőt is korlátozza az, amit gyerekkorában átélt.

Gyerekkori traumák és szenvedélybetegségek

Máté Gábor saját életeseményeit vizsgálva sejtette meg, majd számos kutatással támasztotta alá, hogy egy ember élete első esztendejében mennyi minden eldől, az ekkor átélt ingerek meghatározzák a szenvedélybetegségre, figyelemzavarra, depresszióra való hajlamot. „Az első évemben úgy érezhettem, hogy engem nem akarnak, nem szeretnek, mert anyám nem mosolygott, mikor rám nézett, de hát hogy is tudott volna mosolyogni abban a stresszben, amiben élt?” – tekintett vissza az orvos, akit már kamaszkorától terheltek a figyelemzavar tünetei.

A figyelemzavart mindenki genetikus bajnak tekintette, ő azonban biztos volt abban, hogy a gyerekkorban átélt lelki traumák következménye. Noha csecsemőként vészelte át a holokausztot, tehát tudatos emlékei nem maradtak róla, édesanyja lelkiállapota, majd a szüleitől való elszakítás örök nyomot hagyott benne.

Amikor egy gyereket fizikailag vagy lelkileg bántanak, a gyerek úgy tolmácsolja magában a dolgot, hogy nyilván ezt érdemli, ez jár neki. A szorongató, veszélyes külvilágot egyszerűen kikapcsolja, mert tehetetlen vele szemben, túl soknak érzi. Aztán később kompenzál. Például úgy, hogy mivel szeretne nagyon fontossá válni, ezért munkamániás orvos lesz belőle.

Az agy szerkezetének fejlődése már szülés előtt megkezdődik. A szülők érzelmi állapota a genetikánál magasabb hatásfokon befolyásolja a magzat fejlődését. A biztonságos szeretetközeg hiánya, a gyerekként átélt trauma gátolja a neurobiológiai fejlődést, különösen a motivációért és ösztönzésért felelős agyi kapcsolatok kialakulását. Ha pedig megnézzük a szenvedélybetegek gyerekkorát, iszonyú dolgokat találunk. Máté Gábor szerencsésnek érzi magát pácienseihez képest, hiszen első életévének nehézségei után őt szerető család vette körül, míg pácienseit saját családjukban bántalmazták évekig. Akikkel ő dolgozott, azok közt nem volt egyetlen lány sem, akit ne erőszakoltak volna meg, sőt ez a fiúk közt sem volt ritka.

Ezek az emberek többnyire az őslakosok köréből kerültek ki, akiknek hagyományos közösségeiket felrobbantották, megcsúfolták, megalázták, kihúzták lábuk alól a talajt. De: nem kell indiánnak vagy zsidónak lenni ahhoz, hogy hasonló dolgokat éljünk át – jelentette ki a sokat tapasztalt orvos. Elég egy depressziós anya, egy túl elfoglalt apa. Ezek a körülmények már egy csecsemő agyszerkezetén kimutathatók, a normális fejlődéshez ugyanis elengedhetetlen az a dopamin adag, amely csak a szülők biztonságot nyújtó jelenlétében, szerető ölelésében termelődik megfelelő szinten. A korai élményeknek kulcsszerepe van a világról és a más emberekről alkotott kép és a stressz fiziológiájának alakulásában, mindezek olyan faktorok, amelyek befolyásolják az egészség későbbi alakulását.

Máté szerint a kora gyermekkorban rögzült érzelmi minták felszínre kerülnek a későbbi személyközi interakciókban. Leírja az USA-ban végzett kutatások alapján a kora gyermekkori hányattatások (pl. a szexuális zaklatás, családi erőszak, börtönbüntetését töltő szülő, a mélyszegénység extrém stressze, elhúzódó, eldurvult válás vagy szenvedélybeteg szülő) hatását az életvezetésre és a szenvedélybetegség valamint testi és lelki betegségek kialakulásának kockázatára. A kutatások kimutatták, hogy a gyermekkori hányattatások számának növekedésével exponenciálisan nő a szenvedélybetegség kialakulásának kockázata. Az elszenvedett negatív gyermekkori élmények exponenciálisan növelik más betegségek kialakulásának kockázatát is pl. rák, szívbetegség, stb., illetve öngyilkosság és korai halál.

Na és a genetika?

Mint elterjedt, de téves felfogást emeli ki Máté Gábor, hogy a szenvedélybetegek „rossz emberek”, akik rossz döntéseket hoznak, ezért joggal bélyegezhetjük meg, majd büntethetjük meg őket. Az orvostudomány szerint ez egy betegség, amelyre az agy eredeti beállítódása hajlamosít, és amelyet a gének határoznak meg – bár ez nem ennyire egyszerű. Arra a kérdésre, hogy egyesek miért lesznek függők, és mások nem, nem a biológia fog választ adni, hanem az egyes emberek élete. Valóban léteznek gének, amelyek hajlamosítanak a függőségre, de a genetika önmagában nem válasz.

Sokan kérdezik azt is, hogy: én miért nem lettem függő, hisz én is átmentem ugyanazon a gyerekkori traumán?” Az addiktológus szakember válasza, hogy a függőség nem az egyetlen következmény, másképp is lecsapódhat: depresszió, figyelemzavar vagy rejtélyes fizikai megbetegedések utalhatnak rá, másrészt: „ugyanazon családon belül nincs két gyermek, amelyiknek ugyanazok a szülei”. Máté Gábor állítja: az ő három gyerekük ugyanabban a családban nőtt fel, mégis mind a három gyereknek különbözők a szülei, hiszen folyamatosan változott a kapcsolatuk, körülményeik. „Én és a testvérem sem ugyanabban a családban születtünk. Én Budapesten a háború idején, a testvérem 14 évvel később Amerikában. Nem lehet összehasonlítani” – mondta. A körülmények mellett az is szerepet kap, hogy milyen természetű egy gyermek, mennyire érzékeny.

Fájdalomból születő szenvedély

Elviselhetetlen lenne az élet, ha nem volnának sikerélményeink, nem éreznénk örömet, elégedettséget. Az endorfint szeretethormonnak is nevezik, mert amikor két ember bensőséges kapcsolatba lép egymással, akkor az agyban ez szabadul fel. Akik viszont nem tudtak egészségesen kötődni a szüleikhez, azokban fokozott mértékű sóvárgás lappang az iránt, amit önhibájukon kívül nem tapasztalhattak meg. Máté Gábor egy állatkísérlettel is szemléltette, mennyire fontos a csecsemőnek anyja testi közelsége, melegsége: egy majomkölyök dopaminszintjét mérték meg az anyja ölében, majd elválasztva tőle – a különbség egyértelműen kimutatható volt. A világhírű orvos egy drogfüggő lány vallomásából is idézett: amikor szerhez nyúlt és belőtte magát, úgy érezte, mintha egy nagy meleg ölben feküdne. Boldogsághormonok termelődnek az agyban bizonyos szerek hatására is (de ezt élik át a viselkedésfüggők is), és szerhez nyúlni sokkal könnyebb, mint valódi kapcsolatokban, valódi sikerélményekben megtapasztalni az örömöt.

Ha megkérdezünk szenvedélybetegeket arról, hogy mit nyújt nekik a függőségük, akkor ilyen válaszokat kapunk: kevesebb fájdalmat érzek, kevésbé vagyok stresszes, bátorságot, erőt ad nekem, fel merem vállalni az érzéseimet, önmagamat, elvonja a figyelmet a problémáimról, megnyugtat. Ezek nem rossz dolgok, ezek jó dolgok, olyan dolgok, amelyeket mindannyian akarunk – értékelte az orvos. Nem a függőség a probléma, a függőség csak egy tünet, az igazi probléma az, ami mindezt kiváltja: ami a stresszt okozza, ami nyugtalanít, ami elveszi az életerőt, ami fáj, ami félelmet kelt. A tényleges megoldásnál pedig sokkal egyszerűbb „öngyógyszerezésbe” kezdeni, a drogok ugyanis stimulánsokként működnek: fájdalmat csillapítanak és örömöt hoznak, de egyetlen külső gyógymód sem képes úgy javítani az állapotunkon, hogy közben ne rontson rajta. Az orvostudomány is használ gyógyításnál hasonló szereket, de a függővé válást megpróbálják kivédeni, mivel az hosszú távon még több szenvedést okoz.

Máté Gábor felháborítónak találja, hogy a kanadai kormány, sőt az egészségügyi minisztérium indít háborút a szenvedélybetegek ellen, így éppen a társadalom áldozatait ítéli el és bünteti meg, amiért el akarják felejteni a fájdalmukat, ezzel pedig még inkább súlyosbítják a helyzetet. A neves orvos címlapra is került, amikor az ártalomcsökkentő központok kormányzati bezárása ellen szólalt fel. Sokan egyáltalán nem tartják helyesnek, hogy segítsék a kábítószerfüggőket függőségük gyakorlásában – mutatott rá az ellenérvre Máté Gábor, aki nem tudja elfogadni, hogy etikátlannak és fölöslegesnek ítéljenek egy olyan szolgálatot, amely megóvja a nyomorban élőket attól, hogy még mélyebbre süllyedjenek.

Kiút a függőségből

Akik szenvedélybeteggé válnak, azok óriási fájdalmakat hordoznak magukban, csődtömegnek, lehetetlen alaknak, rossz embernek gondolják magukat, miközben ők valójában áldozatok. Máté Gábor minden függőnek felteszi a kérdést: milyen fájdalmat próbál lecsendesíteni magában. Amikor erre megszületnek a válaszok, amikor sikerül kimondani, akkor tisztább képet kapnak saját magukról, megszűnik a szégyenérzetük, és nyitottá válnak az életmódjuk megváltoztatására is.

A kármentő drogklinikákon, ahol tiszta tűt, vizet kapnak, ápolók lövik be az anyagot, és ezzel megakadályozzák betegségek terjedését, létrejöhetnek őszinte beszélgetések. Sokaknak ez jelenti az első lépést a kifele vezető úton, mert itt azt tapasztalják, hogy emberként kezelik őket, hogy fontosak, hogy együtt éreznek velük, elfogadják őket úgy, ahogy vannak.

A traumát fel lehet dolgozni, túl lehet lépni rajta, ha valaki meghallgatja vagy meglátja bennünk az embert, és nemcsak a működési zavarokra figyel, azokra ír receptet, hanem érezteti velünk, hogy értékesek vagyunk. A szenvedélybetegségből csak úgy lehet szabadulni, ha van egy támogató közeg, és maga a függő is felismeri, elismeri reális helyzetét.

Máté Gábor egy különös alternatív gyógymóddal is kísérletezett, amely nála és több páciensénél is bevált: az ayahuasca egy amazonasi növény, amelynek pszichedelikus főzete „megnyitja a tudatot”. Olyan látomásokat idéz, amelyek feltárják az ember előtt saját belső énjét. Aki pedig önmagával szembe tud nézni, az képes a változásra. Persze fontos a nedű elfogyasztása mellett a terápia is, így működhet ahhoz hasonlóan, mint ahogy ősi törzsek tudatmódosító szereket úgy használni rituálisan, közösségben, a „vének” felügyelete alatt, hogy közelebb kerültek egy transzcendentális valósághoz. A drogokat lehet jól is használni, a hangsúly azon van, hogy mi a motiváció: a fájdalom gyógyítása vagy tompítása.