Díszfényben tündököl Marosvásárhely főtere


-A A+

A múlt héten szállították Vármezőről Marosvásárhelyre és állították fel a főtér közepén a 90 esztendős, 25 méter magas és 6 tonnás fenyőfát, amelyet azóta feldíszítettek, és péntek este a villanyégőket is felkapcsolták rajta.

A város központját lezárták a gépkocsiforgalom elől, ami óriási káoszt okozott a többi utcában. A főtéri parkban felállított bódékban házi sajt, kolbász, szalonna, csokoládé, mézeskalács, kürtőskalács, méz, sütemény, tea és forralt bor kapható. A tömeg ellepte a parkot, hogy a fél hatos visszaszámlálásnál jelen lehessen, amikor ünnepélyesen felkapcsolják a díszkivilágítást. A parkban felállított színpadon az erre az alkalomra a polgármesteri hivatal által vendégül látott Andra és a Zurli csapat lépett közönség elé.

A főtér alsó részén félrehúzódva díszes szekéren, imitált szánon várakozott egy piros ruhás, fehér szakállas Mikulás. A szekér elé fogott ló két kis díszszarvat kapott, a simogatásokat, sörényének borzolását némi prüszköléssel, fejrázogatással fogadta.

Egy kisgyerek azt kérdezte anyukájától hangosan: „a Mikulás román?” Az anyuka döbbenten kérdezett vissza, mire az apróság: „mert románul beszélgettél vele”. Végül megegyeztek abban, hogy van román és magyar Mikulás is. „És nekem melyik hozza az ajándékot? A román?” – kérdezősködött tovább az óvodáskorú. Az édesanyja “megnyugtatta”, hogy a magyar Mikulás látogat el hozzájuk, ha jó gyerek lesz.

Vasárnap a Ligetbe várják a vásárhelyieket, amennyiben kedvez az időjárás, megnyitják a műkorcsolyapályát. Erre az alkalomra Smiley-koncertet szervezett a polgármesteri hivatal, amelyet akkor is megtartanak, ha a korcsolyapályát nem is tudják megnyitni a közönség előtt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X