Egyre vérszegényebb az Azomureș elleni tüntetés Marosvásárhelyen


-A A+

Alig több mint 30 személy tüntetett szombaton Marosvásárhelyen az Azomureș ellen.

A vegyi kombinát elleni megmozdulást a Stop Azo csoport szombat délelőtt 11 órára hirdette meg a prefektúra épülete elé. A kezdéskor mindössze hat ember jelent meg, később egyre többen csatlakoztak a tüntetéshez, háromnegyed 12-kor 32 személyt számoltunk össze.

„A marosvásárhelyieket nem érdekli az, hogy egészséges levegőt szívjanak, hogy gyermekeik egészségesek maradjanak” – adott hangot csalódottságának az egyik résztvevő, aki valamennyi Azomureș elleni tüntetésen jelen volt. „Komolytalanok az emberek, elégedetlenkedni tudnak otthonról, a képernyők elől, de egy annyit, hogy ide kijöjjenek, egy órát itt töltsenek, erre már nem képesek” – fakadt ki egy másik tiltakozó.

A megmozdulások szervezője, Hamar Alpár Benjámin azért tartotta fontosnak a szombati tüntetést, mert attól tart, hogy a vegyi kombinát vezetősége nem tartja be az ígéretét, és január 1-től is éppen úgy fogja szennyezni Marosvásárhely levegőjét, mint eddig.

„Svájci tulaj ne feledd, ez a város nem tied”, „Nu mai vrem să fim gazați” – skandálták román és magyar nyelven a tüntetők.

„Kevesen vagyunk, de ötezer ember aláírta a petíciót, amely az Európai Unió környezetvédelmi bizottságának az asztalán van” – biztatta a jelenlevőket Hamar.

Az Azomureșnek az év végén lejár a környezetvédelmi engedélye. A vezetőség azt ígérte, hogy egy olyan 240 milliós fejlesztést valósít meg addig, amely megszünteti a további szennyezést.

A Maros megyei környezetvédelmi ügynökség honlapján látható és véleményezhető az a tanulmány, amely ahhoz kell, hogy a kombinát megkaphassa az új környezetvédelmi engedélyt. Az észrevételeket egy bukaresti szakmai bizottság fogja értékelni, az engedélyt az Azomureș csak a bizottság jóváhagyása után kaphatja meg. 








EZT OLVASTA MÁR?

X