Marosvásárhely: konferencia a sérültek foglalkoztatottságáról


-A A+

Az Alpha Transilvana Alapítvány szervezésében november 28-29-én kétnapos országos tanácskozás zajlik Marosvásárhelyen a sérült személyek foglalkoztatottságáról, az erre vonatkozó, Románia által is elfogadott ENSZ-egyezmény alkalmazásáról.1129 logo disabnet

A Dizabnet hálózat azoknak a szociális szolgáltatóknak az informális hálózata, amelyek a sérült személyekkel foglalkoznak, számukra nyújtanak olyan szolgáltatásokat, amelyek élhetőbbé teszik mindennapjaikat, esetleg megélhetési lehetőséget is biztosítanak.

Koreck Mária szervező a maszol.ro-nak elmondta: a Dizabnet elnevezésű országos hálózat évente egyszer szervez találkozót, ilyenkor különböző témákról tanácskoznak.

A hálózatnak jelenleg több mint hetven tagja van, az idén ez tovább bővül, sok az új jelentkező, akik arra keresik a gyakorlati megoldást, hogy hogyan lehetne a sérültek számára, akár fizikai, akár szellemi sérültekről van szó, munkahelyeket teremteni.

A gyakorlatba ültetése nehézkes

A mostani az ötödik tanácskozásuk, ahol az az ENSZ-egyezmény a téma, amely a sérültek foglalkoztatottságára vonatkozik és amelyet Románia is aláírt. „Könnyen aláírták az egyezményt, csak a gyakorlatba ültetése nehézkes" – mondta Koreck Mária, azzal magyarázva ezt, hogy a törvénykezés hiányos, nincsenek megfelelő jogszabályok, illetve a vállalatok sem motiváltak kellőképpen, hogy úgynevzett védett műhelyeket működtessenek.1-maria-koreck

Több a bekapcsolódó szervezet

A Dizabnet tagjainak többsége civil szervezet, ám két éve elmozdulás tapasztalható a helyhatósági intézmények, polgármesteri hivatalok, szociális és gyermekjogvédelmi igazgatóságok, munkaügyi hivatalok és más, ezek hatáskörébe tartozó kisebb intézmények is bekapcsolódtak, mint például a családi típusú házak, ahol állami gondozott gyerekeket nevelnek, vagy a védett műhelyek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X