Csütörtökön, december 17-én öt éve annak, hogy Kolozsváron a Coastei utcából a reggeli fagyban 76 családot a pataréti szeméttelep mellé költöztetett a városháza. Azóta minden évben utcára vonulnak a kényszerkilakoltatottak, hogy számon kérjék a városházától a jogtalanságokat.

Eredménytelenül: kiköltöztetett magyar, román és roma családok most is 200 méter távolságra a szemétlerakó mellett élnek, 16 négyzetméteres lakrészekben, ahol csak hidegvíz folyik a csapból. „Úgy rakták fel őket a kocsira 2010-ben Kolozsváron, mint 1944-ben a zsidókat” - foglalta össze Rohonyi D. Iván, a Szabadság napilap fotósa, aki ott volt december 17-én a Coastei utcában.

A városháza azzal az indokkal költöztette el a családokat, hogy házaikat illegálisan építették fel az utcában, ugyanakkor önként vállalták, hogy elköltöznek. Beszámolók szerint nem minden család lakott törvénytelenül a Coastei utcában, néhányuk bérleti szerződésben állt a polgármesteri hivatallal. 

A csütörtöki tüntetésen (amely a Egyenlők vagyunk, nem törvénytelenek nevet kapta) a több tucat pataréti és szimpatizáns demonstráló lakhatási jogot követelt azoknak, akik embertelen körülmények között élnek a város szélén. A polgármesteri hivatal előtt gyülekező, majd a központon átvonuló tömeg azokra is emlékezett, akiket a városháza az utóbbi évtizedekben lakoltatott ki, valamint azokra, akik munka közben életüket vesztették a pataréti szeméttelepen.

Több családnak nem jutott lakás

December 17-én nem jószántunkból költöztünk el a Coastei utcából, erőszakkal lakoltattak ki minket. Szemetesautókra pakoltatták a dolgainkat, amelyekért egy életen át dolgoztunk. A szemétlerakó mellé épített lakásokba vittek, ahol tudomásul kellett vennünk, hogy 36-40 családnak nem jutott lakrész. Adtak egy üres telket, hogy építsük fel ott a házainkat. Akik kaptak lakást, befogadták a 16 négyzetméteres lakrészükbe az utcán maradt családokat, így húztuk ki tavaszig.

Számoljunk csak egy kicsit: a 16 négyzetméteres szobában hány négyzetméter jut egy családtagnak? Van ember, aki megérdemli ezt? Emil Boc polgármester mindenütt azt hangoztatja, önszántunkból költöztünk a szeméttelep mellé. Ez egyáltalán nem igaz. A szemünk láttára rombolták le házainkat.

Dolgozunk, adót fizetünk, mi is építjük a várost. A kilakoltatottak között van két fiatal, akik bejutottak a közigazgatási egyetemre, van egy fiunk, aki a tanítóképzőben tanul. Ha nyomorúságos körülmények között is élünk, a gyermekeinket iskolába küldjük, harcolunk értük, mert ők a jövőnk.

„Apostu miatt kerülte kerekesszékbe”

Greta Ernest vagyok. 2011-ben itt, a Béke-téren tüntettünk először. A polgármesteri hivatal azzal dicsekszik, hogy lakásokat adott nekünk. 76 család lakott a Coastei utcában, de mindössze 40 lakást kaptunk. Az akkori polgármester, Sorin Apostu (akit korrupcióért elítéltek, szerk. megj.) miatt kerültem kerekesszékbe. A stressz, a tehetetlenség miatt, hogy azóta sem sikerült megoldani a helyzetet.

Mint 1944-ben a zsidókat

Rohonyi D. Iván, a Szabadság napilap fotósa így emlékezett vissza 2010. december 17-re: "Az egész kilakoltatás a Coastei utcában olyan volt, mint ’44-ben, mikor vitték a zsidókat. A rendőrség körbezárta őket, se ki, se be, csak fel a kocsik platójára, együtt a bútoraikkal. Tanúsíthatom, hogy kényszerítették őket, hogy írják alá a beleegyezést, hiába nem akartak egyesek költözni. Ott helyben bontották is le a házakat, nem volt választásuk. Szörnyű volt, embertelen. Ott álltak a gyermekek és nézték, mi történik, hogy menekítik ki a házból a számítógépet, a televíziót a szülők. Ezek rendes lakások voltak, a családok mind dolgoztak, nem voltak ingyenélők. A téglaházakból is kiseperték őket, onnan is, ahol magyarok, románok laktak".

Villany és víz nélkül

A Cantonului utcában lakom. 600-800 személy él ott villany, vezetékes víz nélkül, együtt alszunk, élünk, eszünk egy tányérból a patkányokkal. Mi is emberek vagyunk, vannak jogaink. Engem a Byron utcából raktak ki hat gyermekemmel az utcára. 2004-tól lakom a Cantonului utcában, elzárva a várostól.

„Gyermekeink büdösek”

Emberhez méltó körülményeket akarunk a Cantonului utcában is. Hogy emberhez méltóan tudjuk a gyermekeinket iskolába járatni. Panaszkodnak az iskolák, hogy büdösek a gyermekeink, ezért nem akarják befogadni őket. Hát hogyne lennének azok, amikor nincsenek megfelelő lakhatási körülményeink, ha nincs vezetékes víz, kanalizálás, villany. 20 éve próbáljuk elérni, hogy ezeket megteremtsük, de a hatóságok nem tesznek semmit, pedig ők költöztettek ki oda minket. Most meg ki akarnak onnan is tenni, azt mondják, nincs lakhatási engedélyünk. Sehol sincs helyünk.

„Nem akarjuk, hogy gyermekeink lopjanak”

Több ezer ember él Kolozsvár szélén, és ezek az emberek munkahelyet szeretnének. Mi nem akarjuk, hogy a gyermekeink úgy éljenek, mint mi, hogy lopjanak, kolduljanak. Azt szeretnénk, ha a gyermekeink feje fölött fedél lenne, hogy villanyáram mellet tanulhassanak, hogy egyáltalán legyen hely, ahol tanulhatnak. Több száz ember dolgozik a szeméttelepen, embertelen körülmények között, anélkül, hogy a minimális szociális ellátásra jogosult lenne. Mi legális úton szeretnénk lakásokat, olyan feltételeket szeretnének, hogy hozzájuthassunk ezekhez. Azt szeretnénk, ha a polgármester végre tudatosítaná, mit tettek a kolozsvári romákkal.

Ha valakinek volt lakása, miért kellett elvenni tőle, tönkretenni az életét? Teljes szívünkből szeretnénk, ha a polgármester végre felelősséget vállalna amiatt, hogy milyen körülmények között élnek közösségek Kolozsvár szélén.