Több ezer petárdát kobozott el a háromszéki rendőrség


-A A+

Egy nap alatt több mint 3300 darab pirotechnikai eszközt kobozott el a háromszéki rendőrség. A „tűzijáték” nevű akció keretében ebben az időszakban fokozottan ellenőrzik a piacok, vásárok, bevásárlóközpontok és tanintézmények környékét, hogy megelőzzék az illegális pirotechnikai eszközök forgalmazását és használatát, tájékoztatott Nicoleta Marin.

A rendőségi szóvivő szerint kedden Bodzafordulón egy 43 éves férfit azonosítottak, aki törvénytelenül árusított 1100 petárdát. Ugyancsak Bodzafordulón egy 38 éves férfit is tetten értek, aki autója csomagtartójában 2228 pirotechnikai eszközt tartott engedély nélkül. Ezeket elkobozták, a férfiak ellen bűnvádi eljárást indítottak.

A rendőrség adatai szerint idén többnyire Bodzaforduló környékén értek tetten olyan személyeket, akik nem tartják be a pirotechnikai eszközök forgalmazására és használatára vonatkozó törvényt. Hétvégén ugyanis jogtalan petárda birtoklás miatt indult bűnvádi eljárás egy 16 éves kiskorú bodzafordulói fiú ellen, akitől összesen 41 darab illegális pirotechnikai eszközt koboztak el.

Mint korábban felhívtuk a figyelmet a kettes, hármas és négyes osztályba sorolt pirotechnikai eszközök, többek között a petárdák és pukkanók gyártása, áruba bocsátása, birtoklása és használata szigorúan tilos, és három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A háromszéki rendőrök ellenőrző akciója év végéig folytatódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X