Kilakoltatják a Háromszék Táncegyüttest


-A A+

Bezár a sepsiszentgyörgyi kultúrpalota, ezért jövő héten kilakoltatják a Háromszék Táncegyüttest. A sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házának vezetősége felszólította a táncegyüttest és az M Stúdió mozgásszínházat, hogy jövő péntekig hagyja el az épületet.

Már hétfőtől megszakítják az áram és vízszolgáltatást a kultúrpalotában. Mircea Stefan, az intézmény igazgatója írásban közölte a Háromszék Táncegyüttessel, hogy lejárt a bérleti szerződése, és ezt nem kívánja meghosszabbítani. A művelődési intézmények mellett el kell hagynia a kultúrpalotát néhány, az épületben székelő cégnek is.haromszek

A szakszervezetek tulajdonában lévő kultúrpalota évek óta nem fizet ingatlanadót a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak, így 520 ezer lej adóhátralékot halmozott fel. Az önkormányzat kényszervégrehajtást kezdeményezett, amely értelmében az épület bérlői egy ideje az önkormányzat kasszájába fizetik a bérleti díjakat, így a kultúrpalotának nincsenek bevételei.

Értesülésünk szerint a szerződés lejárta előtt Mircea Stefan duplájára akarta emelni a Háromszék Táncegyüttes bérleti díját, amely így meghaladta volna a havi 1000 eurót, illetve azt is kérte, hogy csupán az összeg felét fizessék be az városkasszába, a többit adják a kultúrpalotának, hogy ki tudja fizetni alkalmazottait. Erre viszont a kényszervégrehajtás miatt nincs lehetőség.kult

Kovászna megye tanácsának alelnöke, Henning László lapunknak elmondta: egyeztetnek a színházakkal, hogy adjanak helyet a Háromszék Táncegyüttes próbáinak, és az irodákat a volt Nemzeti Bank épületébe költöztetik. Tájékoztatása szerint a kilakoltatás előtt egyeztettek a kultúrpalota vezetőségével, amely kifejtette: bevételek hiányában bezárja az egész intézményt. A Háromszék Táncegyüttes a nemrégiben épített új stúdiótermet szeretné megkapni, amelyet az építés elkezdésekor neki ígértek – mondta Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat próbálja megszerezni a Szakszervezetek Művelődési Házának tulajdonjogát, de a tulajdonos szakszervezeti szövetség csak a működtetés jogát adnák át. Ez azonban nem felel meg az önkormányzatnak, mert ha nem a saját tulajdona, akkor nem tud befektetni a felújításba, ezért továbbra is ragaszkodik, hogy birtokába jusson a hatalmas városközponti épületnek.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X