A zsinagógát jobban meg kell ismertetni a marosvásárhelyiekkel, és közelebb kell vinni a nem zsidókat is mindahhoz, ami a zsinagógában történik – vallja a maszol.ro-nak adott interjúban Dub László, az egyre fogyatkozó marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke.

Milyen feladatokkal jár a tisztsége?

Úgy vállaltam el, hogy előbb megkérdeztem elődömet, Ausch Sándort, aki most tiszteletbeli elnök, hogy nem vállalná-e el a következő négy évre is ezt a tisztséget? Határozottan azt mondta, hogy nem. Az egészségi állapotára hivatkozott. Azt mondtam, hogy akkor miért ne próbáljam én is megpályázni? Volt egy ellenjelöltem, bár én többre számítottam, nem volt nehéz. Mikor elvállaltam, sejtettem, mit jelent ez a munka, de úgy látszik, sokkal több, mint amire gondoltam. De úgy látom, el tudom végezni. A hitközségi irodának van egy része, amely az idős és beteg személyek orvosi és mindennapjaik segítésével törődik, ez az úgynevezett asszisztencia program. Rengeteg adminisztrációs munkával jár. Aztán van a másik, a vallásos munka, amibe még nem tudok beleszólni, mert ezen a téren az alapember még mindig Ausch Sándor és Léb Márton.

Itt járt a nyáron a zalaegerszegi zsidó hitközség egy csoportja, de Glasgow-val is partnerkapcsolati viszonyban állnak. Ez mit jelent?

Ezek nem új dolgok, örököltem, és nagyon jól működnek. A glasgow-i barátainkkal például nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan segítőtársakra akadtunk bennük, akik szinte azt mondhatnám, hogy véletlenszerűen ismerték meg ezt a közösséget. Először is a túlélőkért teszik azt, amit tesznek, de nagyon reméljük, hogy rálátnak arra, hogy ezeknek a túlélőknek mi vagyunk a családjaik, és remélem, hogy még jó pár évig segítenek minket. Ott egy nagy hitközség van, bár én nem jártam Glasgowban, de közülünk többen is voltak ott.  Anyagilag nagyon erős. De el kell mondanom, hogy mit tesznek a glasgow-i hitközség tagjai: a pénz, amit ideadnak nekünk, az nagyon sok adományból, önkéntes aktivitásból gyűl össze. De például az egyik idős hölgy, azért, hogy pénzt gyűjtsön nekünk, egyszer több méter hosszú forró parázson gyalogolt át. A nézőközönség pedig ezt értékelve sok pénzt dobott a perselybe. Csúnyát mondok most, de azért szeretném látni, hogy hányan tennék meg ugyanezt itt Vásárhelyen.

Ők idejönnek, segítenek, de mivel mennek haza? Mitől jó itt nekik?

Nekik élmény, hogy itt lehetnek. Ha nem tévedek, litvániai eredetűek, ahol valamikor nagy zsidó közösségek léteztek. És valamilyen formában a háború előtti Európához kötődnek, olyan hitközösségekhez, amelyek hasonlítanak az egykori litvániaiakhoz. Jóval a második világháború előtt vándoroltak ki, és az ottani hitközösség egészen más, mint amit elhagytak, vagy mint a mienk, ami még hagyományosnak számít.  Az itteni valószínűleg nagyon hasonlít az őseik hitközösségéhez. Mindig nagy érdeklődéssel jönnek, és látszik, hogy nagyon kötődnek ehhez a helyhez.

A marosvásárhelyi hitközségnek hány tagja van?

Családtagokat is beleszámítva 190 hitközségi tagunk van, ebbe még beleszámítjuk a gyergyói hittársainkat is, ők még körülbelül tízen vannak.

A gyergyóiak is idetartoznak?

Igen, mert már nincsenek annyian, hogy egy külön hitközösséget alkossanak. Ez adminisztrációs szempontból így oldódott meg. És most jön a szomorú hír: ezelőtt három évvel temettük el az utolsó segesvári zsidót, már Szászrégenben nincs zsidó, Dicsőben három hitközségi tagunk van, Ludason nincs már, és lassacskán, legalábbis erdélyi viszonylatban úgy néz ki, hogy ezekre a kisvárosokra ez a sors jut, hogy a zsidó közösség pár év múlva eltűnik. Vásárhely azok közé tartozik, ahol kritikus a helyzet. Tehát 88 a zsidó a 198 hitközségi tagból. Abban már nem lehet reménykedni, hogy lesznek itt zsidó házasságok, hogy születnek zsidó gyerekek. Így is a házasságok nagy része vegyes házasság, ami normális is. A kérdés az, hogy mi lesz itt a jövőben. Nagyvárosokban, Kolozsváron, Temesváron nagyobb hitközösségek vannak. Érdekes módon az unokák térnek vissza a zsinagógához, a hitközösséghez és akkor lehet, hogy van egy remény, hogy ez a szám, ha nem is nő, de nem csökken.

Láttam itt egy széder-esten fiatalokat, kisgyerekeket is.

Pozitív dolog, megjelentek ezek az unokák nálunk is, de ebből nem mernék én most optimista prognózist állítani. De az mégis egy jó dolog, hogy voltak, vannak ilyen apró kis gyerekek, nem kimondottan vallási szempontból, de idejönnek a nagypapával és ez ki tudja, hogy mit hoz. Reménykedünk, hogy még húsz év múlva is lesz hitközség Vásárhelyen.

Milyen terveik vannak?

Olyan légkört akarunk létrehozni, hogy szívesen jöjjenek be ide az emberek, nem csak a zsidók, Vásárhely más felekezetű lakosai is, hogy érezzék: ez is a városhoz tartozik, színfoltja Marosvásárhelynek, nem pedig valami titokzatos hely, ahol nem lehet tudni, mi történik. Be kell jönni, ha be van zárva, akkor kopogni kell, vagy bejelentkezni. Valahogy lassacskán, habár egy kicsit késő is van, tanulják meg a mai vásárhelyiek, hogy ez is a városé.

A temetőről is ejtsünk néhány szót, amit feltérképeztek, most már honlapja is van.

Nagyon komoly munka eredménye, amit Diamantstein György elvégzett. Vásárhelynek két temetője van, a Nyár utcai aktív, ahol még folynak temetkezések és a kövesdombi, ami lezárt, de az is fel van leltározva. A megyében van 68 temető, amit mi adminisztrálunk, és valamennyit szeretnénk felleltározni. De amikor azt mondom, hogy temető, úgy kell elképzelni, hogy van olyan, amikor a temető a kert végében van, hét-nyolc, tíz-húsz sírkővel. Ezek már sok esetben olyan állapotban vannak, hogy fel kellene állítani, helyrehozni, mert sok sírkőn nem látszik a szöveg sem már. Azon kívül a szövegeket le kell írni majd latin betűkkel, hogy a hébert nem ismerők is el tudják olvasni, hogy ki van ott, mikor hunyt el.