Só útja: Szovátán befejezték a nagyszabású turistacsalogató projektet


-A A+

A napokban fejezték be és adták át a látogatóknak Szovátán Románia egyik legnagyobb szabású turisztikai fejlesztési projektjét: a Só útját.

A szovátai Só útja elnevezésű projekt finanszírozási szerződését 2011 nyarán írták alá. A munkálatok során tanösvények és sétányokat alakítottak ki a szovátai sós és édesvizű tavak körül. Ez az országban az első öko-oktatási projekt, melynek elsősorban turistacsalogató szerepet szántak. Cél ugyanakkor az is, hogy bemutassák a látogatóknak a természeti rezervátumot, anélkül, hogy kárt tennének a környezetben.

A Só útja egyrészt a Medve- és a Mogyorós tavakat foglalja magába, amelyek szépen rendbehozva nyáron nagyon sok fürdővendéget fogadnak. Ezek mellett a Vörös, a Piroska, a Zöld és a Rigó tavak környékének rendbetétele is a célok között volt, utóbbiak immár pihenőhelyekkel, padokkal ellátott, kiépített sétányokon közelíthetőek meg. A fából épített sétányok kényelmesebbé teszik a sétát, ugyanakkor a környezetet is védik. Információs és irányjelző táblákkal is felszerelték ezeket, így az ott sétálók tájékozódhatnak a környezeti sajátosságokról, a látnivalókról.

Péter Ferenc polgármester az átadáskor úgy fogalmazott: a végéhez ért befektetés lehetővé teszi, hogy a Szovátára érkezők kulturált körülmények között látogathassák meg a világ két egyedi természeti létesítményét, úgy, hogy a környezet ne sérüljön. A Medve-tóról, valamint arról a sóhegyről van szó, amelyet sajátos növényzet takar és amelyet nyaranta nagy előszeretettel keresnek fel a turisták.

A mintegy 80 hektárnyi területen megvalósított befektetést az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozta a hazai vidékfejlesztési program 5.2-es tengelyén. Ezáltal teljesen felújították, modernizálták a Medve tó környékét, vonzóbbá téve annak idegenforgalmi infrastuktúráját. Az 1,1 millió euro értékű projekttől a helybéliek is, a fürdőváros vezetői is a turizmus fellendülését várják, azt, hogy a nyári hónapokon, a fürdőzési szezonon túl is sokan látogassák a települést.

Szovátán 2011-ben hozzávetőlegesen 180 ezer látogató fordult meg, idén ez a szám már a 300 ezerhez közelít. A most befejezett munkálatok, a turisztikai információs központ, a kilátó, a felújított és minden igényt kielégítő szállodák, panziók és nem utolsósorban az az egyedi látvány, amely csak ott található meg, – remélhetőleg meghozza a várt eredményt és még több turista érkezik Szovátára, nem csupán nyáron, de a téli hónapokban is.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X