Emléktábla kerül Knézy Jenő nagyváradi szülőházára


-A A+

„Jó estét, jó szurkolást” – Knézy Jenő 2003-ban elhunyt legendás sportriporter emblematikus mondata is felkerülhet arra az emléktáblára, melyet idén tavasszal helyeznek el egykori nagyváradi szülőházán, tudta meg a maszol.ro Huszár Istvántól, Nagyvárad alpolgármesterétől.

A kezdeményezés Vujity Tvrtko-tól, a közismert magyarországi riportertől származik, aki nemrég az nyilatkozta: ha anyagi akadálya lenne a tábla elhelyezésének, a költségeket vállalja. A magyarországi riporter az elmúlt évben fordult Ilie Bolojanhoz és az önkormányzati képviselőtestülethez az ötlettel. Időközben az is kiderült, hogy 1944-ben Knézy Jenő az Emanuil Gojdu (volt Deák Ferenc) utca 2 szám alatti házban született.

Az épület egy 22 lakásos társasház, ennek tulajdonostársulása már belegyezett az emléktábla elhelyezésébe, tudtuk meg Huszár István alpolgármestertől, aki elmondta: hétfőn mag a beszélt Vujity Tvrtko-val. A tábla elhelyezéséhez még szükséges a tulajdonostársulás képviselőinek közjegyző előtt tett, írásos nyilatkozata arról, hogy beleegyeznek a tábla elhelyezésébe, illetve városrendezési engedély, ezek elkészítésének azonban nincs akadálya, mondta az alpolgármester.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X