Fejlődik az életminőség, de Románia rontott a helyezésén a világrangsorban


-A A+

Románia lassan, de biztosan fejlődik, mégis rontott egy helyet az elmúlt években a 2015 Human Development Report szerint. Az 1990 óta minden évben megjelenő, az ENSZ Fejlesztési Programja által kiadott, az emberiség fejlődését vizsgáló jelentést összegeztük, amelyből kiderül, hol állunk a világ többi országához képest.

Az emberi fejlődés különböző országokban mért indexe több tényezőt tömörít, így a születéskor várható élettartamot, a várható tanulmányi évek számát, az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelmet. Ezek alapján a világ legfejlettebb országának Norvégia számít, aztán Ausztrália, Svájc, Dánia és Hollandia következik. Magyarország a 44. helyen szerepel, Portugália és a Perzsa-öbölben található Bahrain szigetország között, Románia az 52. helyen áll az arab-félszigeti Oman és Uruguay között.

 

Romániában a jelentés szerint a várható élettartam 74,7 év, a várható tanulmányi évek száma 14,2, az átlagos tanulmányi évek száma 10,8. Ehhez képest Magyarországon a várható élettartam 75,2 év, a két oktatással kapcsolatos szám pedig (években) 15,4, illetve 11,6. Az élen járó Norvégiában még magasabbak ezek a számok: a születéskor várható élettartam 81,6 év (bár ennél magasabb számok találhatók más országokban), a várható tanulmányi évek száma 17,5, átlagos tanulmányi évek száma 12,6.

Románia 2009 óta egy helyet rontott, míg az indexe (0,703 a legmagasabb 0,944-hez képest) javult, 0,793-ra.

Ezer fő esetén 10,5 csecsemőhalált számlálnak Romániában, ez az arány Norvégiában 2,3, Magyarországon 5,2, de akad ország, ahol száz fölé is emelkedik ez a szám. Romániában 12 öt és tíz év közötti gyerek hal meg az ezerből, Magyarországon 6,1, Norvégiában 2,8. Míg Norvégiában 37,4 orvos jut 10 ezer emberre, addig nálunk 23,9, Magyarországon 29,6.

Nők és férfiak, előnyök és hátrányok

Ha nemekre bontjuk a számokat, az látható, hogy már a fejlettségi index szerint is eltérés található: a férfiak esetén ez a szám Romániában, 2014-ben 0,787, a nőknél 0,796, azaz hajszállal magasabb. Igazán markánsan ez a születéskor várható élettartam esetén látszik, hiszen a nők 78,3, a férfiak 71,2 évet élnek várhatóan.

Több oktatásban is részesülnek a nők: a várható tanulmányi éveik száma 14,6, míg a férfiaké 13,8. A helyzet az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelemnél változik, itt a nők esetén 15,250, a férfiaknál 21,117 dollárról beszélhetünk. A román parlamentben a nők aránya 12 százalék (Norvégiában például 39,6, Magyarországon 10,1 százalék).

Címlapi illusztrációnk forrása: antena3.ro








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X