Marosvásárhelyi RMDSZ: a magyar közösség minél erősebb képviselete a cél


-A A+

A marosvásárhelyi RMDSZ számára a 2016-os év megmérettetés éve lesz, a cél pedig az, hogy a marosvásárhelyi magyar közösségnek minél erősebb képviselete legyen. A tét a nyáron sorra kerülő választások eredménye – olvasható a szervezet Facebook-oldalán a városi RMDSZ elnökségének első idei üléséről.

A szövetség marosvásárhelyi szervezete a tevékenységét ennek jegyében tervezi meg, és ennek a célnak az elérésében kéri a közösség segítségét is.

A közös cél elérését szolgálja a marosvásárhelyi városi konzultáció, amelyet a Minden magyar ember véleménye számít! szlogen alatt végeznek önkéntesek segítségével. A konzultáció, amely egyfajta népszámlálást is jelent, szükséges és fontos, mert olyan sajátos kérdések is felmerülhetnek a magyar kisebbség közösségeiben, amelyekről Romániában nincs semmiféle hivatalos kimutatás vagy statisztika. Ezek között található például a magyar közösségnek a mindennapi gondjai, céljai és igényei, illetve a magyar állampolgársághoz való viszonyulása. Az sem mellékes, hogy az egyéni problémák mellett melyek az RMDSZ-szel szembeni elvárások, hiszen csak ennek megismerésével lehet javítani és célirányosabbá tenni az érdekképviseletet.

 Eddig több mint hétezer háztartás adatait gyűjtötték össze az önkéntesek, akik folytatják a munkát, valamennyi magyar családhoz bekopognak a továbbiakban is. Családonként csak egyetlen kérdőív kerül kitöltésre, amely tartalmazza a család minden tagjának adatait. A szervezet arra kér minden marosvásárhelyi magyar személyt, hogy járuljon hozzá a kezdeményezés eredményességéhez, szánjon tíz percet a közösség szempontjából igencsak fontos felmérés sikeres elvégzéséhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X