Nincs elég érdeklődő a magyar nyelvű nagyváradi orvosképzéshez


-A A+

Egyelőre nincs elegendő érdeklődő ahhoz, hogy magyar nyelvű orvosképzés induljon be a Nagyváradi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen – közölte hétfőn Florian Bodog, a felsőoktatási intézmény dékánja.

A magyar nyelvű nagyváradi orvosképzés először tavaly augusztusban merült fel. A Maszolnak Florian Bodog hétfőn azt nyilatkozta: a továbbra is nyitottak a magyar oktatás beindítása iránt. Ehhez legalább 50 diákra van szükség, azonban jelenleg nagyon kevesen érdeklődnek a magyar oktatás felől.

„Évente alig egy-két személy érdeklődik, a magyar diákok többnyire Marosvásárhelyre mennek tanulni” – mondta. Hozzátette: náluk nem csak a régióból, hanem akár Magyarországról is tanulhatnának diákok.

Becslése szerint a magyar oktatás költségeinek fedezésére évente 70 ezer lejes összeget kell előteremteni. Ez az engedélyeztetés mellett az oktatók honoráriumát és az egyéb költségeket is fedezné – mondta a dékán.

Florian Bodog korábban azt nyilatkozta: a magyar oktatás beindításában látja annak a lehetőségét, hogy a nagyváradi egyetem kinőjön a kicsinek számító tanintézetek sorából. Mint mondta: nem ütközne nehézségbe a magyar tanerők biztosítása az egyetemen, hiszen az egyetemen jelenleg is tanítanak helyi, magyar anyanyelvű tanárok és Magyarországról meghívott tanárok.

Romániában jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) folyik magyar nyelvű orvosképzés. Az egyetem román vezetése azonban az intézményi autonómiára hivatkozva nem hajtotta végre azokat a törvényi előírásokat, amelyek a magyar tagozat intézményen belüli önállóságát biztosították volna, és ez feszültségeket gerjesztett az intézményen belül.








EZT OLVASTA MÁR?

X