Felújítják Marosvásárhelyen a Bernády György építtette városházát


-A A+

Felújítja idén a Bernády György által építtetett egykori városházát a Maros megyei önkormányzat. A jelenleg a megyei tanácsnak, illetve a prefektúrának helyet adó közigazgatási palota feljavítására 12,5 millió lejt különítenek el az idei költségvetésből.

Maros megyének ebben az évben 378 millió kiadása lesz – hagyta jóvá tegnapi közgyűlésén a testület, a bevétele viszont 271 millió. A különbözetet a saját megtakarításból fogják fedezni.

Az évi költségvetés nagyobbik részét, mintegy kétharmadát az intézmény működtetésére szánják, míg a többit befektetésekre. Nagyobb összeget, 51 milliót szánnak az utak javítására, 35 milliót az évekkel ezelőtt elkezdett motorsportpálya befejezésére. A tervek között szerepel az Apolló-palota felújítása is, valamint a Kultúrpalota megvilágítása is.

Kulturális tevékenységek finanszírozására 600 ezer lejt szánnak a megyei önkormányzatban, erre a civil szervezetek pályázhatnak, ugyanennyi jut az egyházi felekezetnek, valamint 400-400 ezer lej sport- és szociális programok támogatására. Újdonságnak számít, hogy külön ifjúsági tevékenységekre 100 ezer lejt különítettek el.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X