A romaintegrációs projektekről számolt be Smaranda Enache


-A A+

„Ne a saját mércénket állítsuk fel, amikor a romákról esik szó, ne a magunk igényeit és elvárásait hasonlítsuk az övékéhez, inkább próbáljuk elképzelni, milyen lehet szegénynek lenni, úgy tekinteni a holnapra, hogy nincs mit enni, nincs mivel fűteni” – mondta Smaranda Enache a szerdai sajtótájékoztatóján az újságíróknak, akik azt a kérdést tették fel neki, vajon a romák akarnak-e változást a saját életükben.

A Pro Europa Liga társelnöke beszámolt a 2010-ben indult és a végéhez ért projektről, amelyet görögországi civil szervezetekkel folytatott, és amelynek a roma közösségeknek a társadalomba való integrációja volt a célja.

A program romániai kiértékelőjét még november végén megtartották, hamarosan Bulgáriában, Szófiában is konferenciát szerveznek, ahol levonják a következtetéseket. „Úgy nem lehet változtatást elérni, ha kívülről megmondjuk, hogy mit tegyenek egy közösségen belül. Ahhoz olyan, a közösség tagjának kell lenni, aki már elért valamit az életben, aki felmutatott egy jelentősebb eredményt, de mégsem távolodott el tőlük. Ez lehet tanár, orvos, vagy bárki, aki egyetemet végzett, és példát nyújthat a közösség többi tagjainak” – mondta Enache.smaranda enache sajtotaj ae 01

Ezért olyan személyekkel dolgoztak, végezték a felméréséket, vagy felvilágosító tanácskozásokat tartottak, megbeszéléseket szerveztek, ahol a roma közösség tagjai mondták el, hogy mit, hogyan, miért kell cselekedni ahhoz, hogy életük jobbra fordulhasson. Ebbe négy kategória tartozik elsősorban: az oktatás, a munkahely és megélhetési lehetőség, az egészség és emberi lakhatási körülmények, valamint a civil társadalommal való együttműködés, a diszkrimináció visszaszorítása.

Smaranda Enache a tapasztalatokról elmondta, nemcsak az érintett közösségekben, de a többségi társadalomban is mentalitásváltoztatásra van szükség. Meg kell értetni azt, hogy miért fontos a pozitív diszkrimináció, miért nem elégségesek a konferenciák, a beszélgetések, melyek azok a tennivalók, amelyek gyakorlati változásokat eredményeznek.

Ehhez a hamarosan véget érő projekthez kapcsolódik egy másik hasonló kezdeményezés, amelyet december 8-án indít a Pro Europa Liga. Marosvásárhelyen kerül sor arra a megbeszélésre, amelyre a 7-es számú központi fejlesztési régió valamennyi megyéjének meghívták a felelős intézményeit. „Azt szeretnénk elérni, hogy a 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakra legyünk felkészülve, a pályázatoknak már most fogjunk neki” – hangsúlyozta Enache.roma

A PEL társelnöke elmondta, rengeteg a tennivaló a roma közösségek beilleszkedése terén. Ezt csak úgy lehet felgyorsítani, ha erre anyagi lehetőségek vannak, ha számos olyan befektetést eszközölnek a települések, amelyek konkrét megoldásokat jelentenek a szegénység kiküszöbölésére.

„Például munkahelyteremtésre, lakásépítésre, termőföld megművelésre, legelők kialakítására gondoltunk” – mondta az emberjogi aktivista, aki szerint egy-egy település önmagán is segít, ha a romák helyzetét megoldja. „Hány embernek gondoskodnak a szociális támogatásáról, a különböző segélyekről? Ha van munkahely, akkor onnan adót nyer a település, ugyanakkor megszabadul a támogatások terhe alul is” – foglalta össze Enache.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X