Meghalt még egy kisbaba a titokzatos Argeș megyei fertőzésben


-A A+

Meghalt vasárnap a bukaresti Marie Curie Gyerekkórházban a baktériumfertőzött Argeș megyei kisbabák egyike – számolt be hétfőn a Digi24 televízió. A kislány az ismeretlen eredetű kór második halálos áldozata.

Az elmúlt napokban összesen 11 kisbaba került a bukaresti kórházba Argeș megyéből veseelégtelenséghez vezető, úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával, amelyet E.coli baktérium vagy rotavírus okozhatott. Egyikük, egy topoloveni-i kislány, február 4-én halt meg. Halálának körülményeit az ügyészség vizsgálja.

A beutalt kisbabák közül ötnek az állapota válságos, az intenzív osztályon kezelik őket. A hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, mitől betegedtek meg a gyerekek. Felmerült a gyanú, hogy mindannyian az egyik nagy áruházláncban forgalmazott fertőzött narancs levéből ittak.

Szombaton az élelmiszerbiztonsági hatóság szakemberei mintát vettek a gyanús gyümölcsből, a laboratóriumi eredmények legkésőbb keddre várhatóak. Az sem kizárt, hogy a gyerekek a megyei kórházban fertőződtek meg, ahová előzőleg utalták őket. A hatóságok az ivóvízből is mintákat vettek.

Az egészségügyi minisztérium szerint nem lehet fertőzésgócról beszélni, mert a kisbabák Argeș megye különböző településeiről származnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X