Milánó, London, Barcelona, Stuttgart – augusztusban indulhatnak a repülőjáratok Nagyváradról


-A A+

Az első nemzetközi charterjárat április 21-én, 19 órakor érkezik a Nagyváradi Repülőtérre az izareli Tel Avivból, és ugyanaznap, 19.45-kor indul az első járat Váradról Tel Avivba – jelentette be szerdán délután Cornel Popa Bihar megyei tanácselnök, Gheorghe Past reptérparancsnok és Ştefan Runcan, a dániai LCG társaság képviselőjének társaságában.

A járatokat az Air Bucharest légitársaság üzemelteti majd, 126 férőhelyes Boeing 737-esek repülnek leszállás nélkül az izraeli városba, mondta Gheorgeh Pasc reptérparancsnok, aki azt is hozzátette: a szintén tel avivi járatokat üzemeltető Blue Air légitársaságtól még várják a gépek pontos menetrendjét.

Milánó, London, Barcelona és Stuttgart – ezek a városok bizonyultak a legkeresettebbeknek a váradi reptér felmérésén, ezért a tervek szerint ide indítanak majd legalább heti két alkalommal járatokat, legkésőbb augusztus 27-én, a dánia LCG társaság közreműködésével. Az LCG romániai kirendeltségének ügyvezetője, Ştefan Runcan, Corne Popa és Gheorgeh Pasc alá is írta a azt a meglehetősen szoros ütemtervet, melyet a dániai társaságnak tartania kell a járatok indításához.

Az említett európai városokba heti két alkalommal repülhetnek majd Nagyváradról, azt egyelőre nem tudni, melyik repülőtérre érkeznek a gépek. A fogadó repterek felmérése zajlik, figyelembe kell venniük például, hogy a tervezett érkezési időben hol tudnak leszállópályát biztosítani, hiszen ennek függvénye az is, mikor indulnak a repülők Váradról. Mint Runcan mondta, ha leszállás ellőtt a levegőben kell keringenie egy gépnek, az például az üzemanyagköltségeket emeli, elképzelhető tehát, hogy az indulási időpont megváltoztatása az előnyösebb. A dán társaság egyébként egyelőre ingyen dolgozik, bevételük majd az elindított járatok és utasok számának függvényében lesz a légitársaságoktól, ezért nekik is érdekük, hogy határidőre elvégezzék a munkát.

A határidők meglehetősen szorosak: április 4-éig meg kell állapítani a repülési időpontokat, felbecsüli az utasforgalmat, április 16-áig megkell nevezniük a légitársaságokat melyek a járatokat üzemeltetik majd, május 18– 20. között a  légitársaságok és a reptér képviselőinek alá kell írniuk a szükséges szerződéseket, május 27.–augusztus 27. között már a jegyárusítás zajlik majd, és legkésőbb augusztus 27-én el kell indulniuk a gépeknek. Mint elhangzott a dán vállalkozás emellett partnerkapcsolatok kiépítését segíti majd a váradi és külföldi egyetemek, onkológiai klinikák és állatfarmok között is, hogy például egészségügyi turizmussal és diák- vagy oktatócserével is serkentse a légiforgalmat.








EZT OLVASTA MÁR?

X