Persze tudjuk, hogy archaikus vagy hosszú idő óta többfelekezetű közösségekben elmosódnak a határok, de ahol a kálvinisták öntudatos többségben vannak – még ha a másság tiszteletének jeleként pénteken ők is mákos laskát és tört paszulyt, tehát húsmenteset esznek –, elhangzik gyakran a széles körben elterjedt tévhit, hogy a reformátusok nem böjtölnek. Statisztikailag nem mérvadó felmérésem is cáfolja ezt. Olyan fiatalokat faggattam, akik nem csak vasárnapjaikat, de hétköznapjaikat is hitvalló reformátusként élik. Teológiai hallgatók, pedagógusok, közgazdászok, húsz és harmincöt év között.

Van böjt, de még sincs, de mégis van

Mielőtt válaszaikból szemezgetnék, megemlíteném: múlt vasárnap, február 14-én böjtfői istentiszteletet tartottak és ez alkalomból úrvacsorát is osztottak szerte a református egyházakban. A református kalendárium tehát jelzi, hogy most kezdődik a húsvétváró hathetes időszak. Ez mégsem jelenti azt, hogy a reformátusoknak is kötelező lenne a böjt, napokhoz kötötten, bizonyos ételekre vonatkozó tiltásokkal.

A böjtfő ünnepe sokkal inkább egy lehetőségre hívja fel a figyelmet – támasztják alá a megkérdezettek, akik valamennyien szabad elhatározásukból böjtölnek, nem a szokás, hagyomány, vallási kötelesség „kell”-je miatt, s így nem is föltétlenül a sátoros ünnepek előtt, és egyáltalán nem csak ételmegvonással.

Hogyan „kell” böjtölni?

Gyermekkorban a szüleinktől, oktatóinktól, majd később kortársainktól, aztán különféle saját utakon tanulgatjuk, mit hogyan kell. „A böjttel legelőször emlékezetesen 12 évesen találkoztam általános iskolában, amikor a szokásos vajas-szalámis szendvics helyett édesanyám krumplisalátát csomagolt tízóraira. Nagycsütörtök volt. Az osztálytársaim csodálkozva kérdezték, minek köszönthető az új menü? Csak ennyit tudtam válaszolni: böjt van. Édesanyám sem tudta miért van ez így. Így látta otthon, a spirituális értelmét nem tudta, nem érezte át, csak átvette a hagyományt, s próbálta tovább adni” – emlékezik 12 év távlatból egy ma már teológiai hallgató.

Nehéz azonban idomulni olyan előírásokhoz, amelyek erőfeszítést követelnek, és még az értelmét sem igazán látjuk. Ilyenkor vagy lázadóan vagy bűntudattal keressük a nagybetűs választ, ami mellett megnyugtatóan állást foglalhatunk. „Gyerekkoromban előfordult, hogy bűntudat gyötört amiért nem tartok soha ételböjtöt. Valahogy sohasem éreztem magamhoz közel ezt a formáját a böjtnek. Ahogy cseperedtem, ez a bűntudat, nem enyhült, és volt egy periódusom, amikor emiatt sokat olvastam is a témában. Olyan válaszokat találtam, mint például hogy a Biblia nem parancsolja meg nekünk, és Isten nem várja el tőlünk, hogy böjtöljünk. Nekem akkor a fejemben a böjtről nem volt más információ, minthogy nem eszünk, és imádkozunk. Azóta ez megváltozott” – vallott egy pedagógusként dolgozó fiatal nő ismerősöm. Nagyon fontos tehát a böjt lelki oldala, az intenzívebb imaélet, Istenre figyelés – ezt minden megkérdezett kiemeli.

A „kell” súlya, még ha nem is kívülről helyezik ránk, hanem mi választjuk magunknak, bénító és kedvszegő tud lenni – osztotta meg egy 35 éves szociális munkás, akinek a rendszerességgel mindig is problémája volt, ezért nem erőlteti magára ezt a böjtölésben sem: „én a természetességben látom az én böjtömet, nem kötve egy ünnephez, hanem amikor valamit megláttat velem az Úr, akkor azon elkezdek dolgozni. Egy ideig működik, aztán van, hogy alább hagy a lelkesedés és kitartás, de én azért böjtölik így, mert amit az Istennek akarok felajánlani, azt nem kényszeresen akarom tenni, mert abban nem vagyok felszabadult, az csak felszínes és nem őszinte a részemről. Az Istennel való kapcsolatot sem ünnephez kötöm, hanem a mindennapokhoz.”

A böjt megannyi módja

A karácsony előtti négyhetes adventi kisböjt és a húsvét előtti hathetes nagyböjt idején még a perecárusok is emlékeztetnek a böjtölés lehetőségére. Ilyenkor könnyebb böjtölni. Van, aki ragaszkodik a megszabott idő kereteihez, van, aki ünnepektől függetlenül tart alkalmanként 24 órás, többnapos, néhány hetes böjtöt, és olyan is van, aki mindkettőt gyakorolja, reformátusként is. „Nem tudom konkrétan meghatározni, hogy mikor, milyen időközönként gyakorlom – érzem, mindig érzem, hogy mikor” – mondja pszichológiát végzett beszélgetőtársam.

Fentebb már történtek rá utalások, hogy nem csak húsmentességet fogadva lehet böjtölni. Ez nem is nagyon szerepel az általam megkérdezettek palettáján, csupán egyetlen személynél, de nála is csak mellékesen: amúgy is ritkán eszik húst, nem nehéz lemondania róla – épp ezért a húsböjtöt édesség- és alkoholböjttel toldja meg, és álltja, hogy ha máskor határozza el, hogy időleges lemond ezekről, akkor nem sikerül, de böjtben mindig, és még nehéznek sem tűnik. Ő azt mondja, a „fekete böjtöt”, hogy ne egyen semmit, legfeljebb csak igyon, nem bírná ki, szüksége van a munkahelyén az energiájára, ha nem is fizikailag, de szellemileg, közgazdászként. Egy másik, még nem dolgozó, egyetemista lány viszont arról számol be, hogy ő időnként tart 24 órás teljes böjtöt, különböző indíttatásból, különböző céllal.

Az igazi böjt az, ha olyasmiről mondunk le, aminek a fogyasztása, gyakorlása élvezettel tölt el, de túlságosan megrabolja az időnket, esetleg káros is. Többen tartanak Facebook-böjtöt, sorozat-böjtöt, korlátozzák vagy kizárják mindennapjaikból az internetet, számítógépet. Lehet szóböjtöt is tartani kevesebbet beszélve, vagy inkább kritika- és panaszböjtöt, megtartva magunknak, ha valami nem tetszik, és csak pozitívan visszajelezni.

A böjt időszakát általában önvizsgálat előzi meg, amikor őszintén magukba néznek (és Istenre), és felteszik a kérdést: milyen káros szenvedélyhez, szokáshoz, magatartáshoz ragaszkodnak különösen. „Ha böjtölni akarunk, ne magunk határozzuk meg, hogy mit ajánlunk fel böjtölésként, hanem ezt is a Jó Isten elé vigyük, kérdezzük meg Őt, hogy miért, mi legyen a böjtölésem célja, annak alanya és tárgya és hogyan lenne a legjobb böjtölnöm” – fogalmazza meg egy teológiai hallgató.

A böjt oka és célja

A böjt nem diéta, fogyókúra – ez nem vitás. Azt önmagáért teszi az ember, hogy egészségesebb és formásabb legyen. Ha a Bibliát lapozzuk, leggyakrabban olyan kontextusban találkozunk a böjttel, amikor a nép megbánja a bűneit, és Istenhez akar fordulni. Csupán egy valaki, egy fiatal lány mondta, hogy őt a bűnbánat indítja böjtölésre, így adja tudtára Istennek, hogy valamit mélyen megbánt. Mások inkább azt hangsúlyozzák, hogy a transzcendenssel ápolt kapcsolatukat szeretnék a böjt alatt erősíteni, próbálnak több időt tölteni Istennel, jobban figyelni rá, „megérteni” Őt, „rájönni az akaratára”.

Többen megemlítik, hogy konkrét dolgokért is szoktak böjtölni, például nehéz döntéshelyzetben, válaszért egy kérdésre, valaminek a bekövetkeztéért vagy elmaradásáért. Egyikük részt vett tavaly a 40 napos abortusz ellenes ima-tüntetésen, ahol böjtöt is lehetett vállalni az abortuszok számának csökkenéséért. Az is előfordul, hogy személyekre összpontosítva böjtölnek, például hogy az illető meggyógyuljon, kilátástalan helyzetéből megszabaduljon, megváltozzon valamiben, megtérjen.

Amellett, amit ki-ki magának célul kitűz a böjt során, néha más eredményeket is megtapasztal. Annak ellenére, hogy a böjt komoly erőpróba, szerves része az önmegtartóztatás, nem jellemző, hogy a böjtölő fáradtabb, nyúzottabb legyen, mint kezdetben. Idézem az egyik vallomást: „Ilyen időszakok után mindig újult erővel, életkedvvel, vidáman térek vissza a mindennapokba, a régi teendőkhöz.”