BBTE: újraválasztották Soós Annát a magyar tagozat vezetőjének


-A A+

A következő négy évben is Soós Anna marad a magyar tagozat vezetője a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. A másik magyar rektorhelyettes Markó Bálint lesz – derült ki a hétfőn tartott titkos szavazás után.

A választási bizottság elnökétől, Magyari Tivadartól megtudtuk: a főállású magyar tagozatos oktatók és a diákelektorok 73 százaléka vett rész a belső választásokon. A szavazóknak a tagozatvezető személye mellett a két magyar rektorhelyettes személyéről is dönteniük kellett.

Mint korábban megírtuk, összesen hárman nyújtották be pályázatukat a BBTE magyar tagozatát képviselő két rektorhelyettesi tisztségre: Soós Anna, a magyar tagozat vezetője, tanulmányi rektorhelyettes, Markó Bálint, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének vezetője és Kádár Magor, a kolozsvári Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet tagozati igazgatója.

A héfői szavazáskor a választók külön megjelölték, hogy kit szeretnének látni a magyar tagozatot vezető rektorhelyettesi pozícióban. Többségük Soós Annát jelölte meg, a másik rektorhelyettesnek pedig Markó Bálintotot választotta a tagozat. Magyari Tivadar elmondta, a két oktatót az új rektor nevezi majd ki. A BBTE-n márciusban választanak rektort. Az eddigi gyakorlat szerint a felsőoktatási intézmény vezetője elfogadja azokat a személyeket, akiket a magyar tagozat javasol a két tisztségre.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X