Kötelező kvóták: március elején fogadja be Románia az első menekülteket


-A A+

Március elején érkezik az országba azoknak a migránsoknak az első csoportja, akiket az uniós kvóták alapján Románia köteles befogadni. Az Olaszországból és Görögországból küldött személyeket a galaci menekültközpontban helyezik el.

Ermina Mihai, az Országos Bevándorlási Felügyelőség szóvivője a Gandul portálnak elmondta, azt nem tudni még, hogy hány menekült érkezik Görögországból és hány Olaszországból, ezt a küldő államok döntik el. Hangsúlyozta azonban, hogy egyelőre legtöbb tizenöt személyről van szó. Az Euractiv portál azonban a felügyelőségből származó forrásokból már tudni véli, hogy 11 személy érkezik március 3-án Galacra.

Romániának a kötelező kvóták alapján 2016-ban és 2017-ben összesen 6200 migránst kell befogadnia más tagállamokból, akiket az országban lévő hat menekültközpontban helyeznek el. Ezekben a létesítményekben azonban legtöbb 1500 személyt lehet elhelyezni.

Éppen ezért a belügyminisztérium korábban bejelentette, hogy új menekültállomásokat hoz létre az országban. Az egyik helyszín Tasnád lett volna, de a Szatmár megyei fürdőváros lakóinak tiltakozása nyomán a tárca letett a szándékáról. A szintén Szatmár megyei Erdődön egy alapítvány fogadott volna be árvaházába menekülteket. Ez az elképzelés is meghiúsult a helyiek tiltakozása miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X