Két felújított tanműhelyt adtak át Kolozsváron


-A A+

Két felújított tanműhelyt adtak át csütörtök délután Kolozsváron, amelyeket a magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében támogatott.

14 órakor a Kolozsvári Református Kollégium Szakképző Intézetének asztalos szakműhelyét adták át, amelyet korszerű felszerelésekkel láttak el.

Az eseményen Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kiemelte, a Szakképző Intézet bebizonyította, hogy jól végzi munkáját, és lehetőséget ad a helyi magyar diákoknak arra, hogy szülőföldjükön kapjanak munkát és boldoguljanak.

Kató Béla püspök arról beszélt, elsőként vállalták fel, hogy az épületeket, amelyeket eleink ránk hagytak, az oktatásra, a közszolgálatra bocsássák. Hasonló intézményt el szerettek volna indítani Marosvásárhelyen is, de nem sikerült, így arra várnak, felismerik a kezdeményezés fontosságát – hangzott el.

Ömböli Irma szaktanfelügyelő rámutatott, a "kolozsvári magyar szakoktatás feltámadt, régóta gondunk a szakmai oktatás elismertségének visszaállítása és egy jó stratégia összeállítása".

Laczik Szabolcs, a beszerzést irányító magyarországi Festool cég értékesítési vezetője a Maszol érdeklődésére elmondta, a szakképzést is segíteni fogják, a most átadott gépeket ugyanis csak úgy lehet teljes egészében kihasználni, ha az iskola diákjai megkapják a szükséges szaktudást.

Székely Árpád, az intézmény igazgatója elmondta, két éve zajlik a szakoktatás az iskolában, ez a támogatók nélkül nem valósulhatott volna meg. 

Délután 15,30-kor a Báthory Elméleti Líceumban is átadtak egy felújított tanműhelyt.

Az államtitkár a Református Kollégium Szakképző Intézetében egy 14,8 millió forintos magyar állami támogatással felszerelt asztalos műhelyt avatott, a Báthory István Gimnáziumban pedig 3,4 millió forintos támogatással vásárolt könyvkötőgépet adott át. Áprilisban hirdetik meg azt a pályázatot, amely során 525 millió forint támogatást juttatnak a fiatal külhoni magyar vállalkozóknak. 

A református szakképző intézetben két évfolyamon 180 diák tanul hat szakon. A Báthory István Gimnázium könyvkötő szakján három évfolyamon 75 diák tanul. 







EZT OLVASTA MÁR?

X