Haditengerészek főztek paszulyt a csíkiaknak


-A A+

Tábori konyhán készült hagyományos paszulyfőzelékével kínálta meg a csíkiakat a Hargita megyében bemutatkozó román haditengerészet küldöttsége a Szabadság-téren. látogatásuk befejezéseként. Megkóstoltuk.

"Ilyen finomat otthon soha nem lehet főzni, mert ez nagyba, kazánban készül" – mondta a Maszolnak egy elégedetten falatozó csíkszeredai, aki másodjára is sorba állt a Hargita Megye Tanácsa székházának tövében nyílt tábori konyhán.

A február 23-tól Hargita megyében állomásozó Román Haditengerészet csütörtökön verte fel sátrát a megyeháza pázsitján. Itt fával üzemelt. kerekes „kazánba” – gyakorlatilag egy páncélozott utánfutónak kinéző mozgókonyhába - durrantottak be már hajnaltól. Itt rotyogtatták a fehérhagymával bőven dúsított alapon, kockára vágott füstölt csülökkel összefőzve, az apró szemű, fehér babból készült specialitást. 

Amint arról tájékoztattunk: két hete a Tengerészeti Múzeum anyagából nyílt kiállítás Csíkszeredában a megyei könyvtárban. Február 23-án a brassói Arlechino Bábszínház Ioan Gyuri Pascu: Chili Ramirez kalandjai című darabját mutatta be a csíkszeredai gyerekeknek, majd a fúvószenekar koncertezett. A haditengerészetet népszerűsítő Hargita megyei körúton a küldöttség Madéfalván tisztelgett a székely mártírok emlékműve előtt február 24-én. A csíkszeredai események között más településekre, többek között Gyergyószentmiklósra is ellátogattak, ahol középiskolásokkal szervezett találkozón ismertették a tengerészéletet.

Az ingyenesen osztott ebédhez fehér abrosszal leterített asztalokat kínáltak a ponyva-sátrukban, melynek előkészítéséhez a részletekre is figyeltek: fenyőgallyakat szórtak az asztalok közé, hogy a lágy talaj miatt ne sarat taposva falatozzanak a csíkiak. Mi több: a sátrak huzaljaira is gondosan fenyőgallyakat sodortak dróttal. Ezt óvatosságból is, nehogy elbotoljanak rajta a vendégek – magyarázta egy tengerész.

Az is kapott belőle, aki nem kért

Az ebédre hívást a tengerészeti fúvószenekar fél tucat tagjának harsonái szolgáltatták, majd a két fehér sapkás tábori szakács mosolyogva merte az egyszer használatos tányérokba a sűrű, de folyékony állagú főzeléket. A nagyszerűen illatozó ételhez ki-ki kedvére vehetett a kínált, csíki pityókás kenyérből. A szakácsok annak is vígan mertek a kondérból, aki nem kért – hanem csak a gyerekét kínálta volna meg, vagy csak kíváncsian ácsorgott.

A kazán elé tett hosszú asztalnál sorba állva idős magyar atyafiak kedélyes tréfálkozásait hallgattuk, akik azt vállalták: ezért a kosztért biza beállnának a tengerészethez.

A ponyva alá vonulva felváltva hallottuk a magyar és román szót, mindannyian dicsérték – egymásnak is – a tengerészek főztjét. „Katonakorom óta nem ettem még ilyen igazit!” – mondta a szemben falatozó férfi. Társnője románul beszélt, ő magyarul. A hölgynek nem ízlett a babhoz kínált nyers hagyma - mint mondta: „keserű”. Későn érkezve, nekünk nem is jutott hagyma, s mivel a hölgy összecsomagolta, kóstoló híján ezt nem tudtuk megítélni. Mindketten tányérral födve le a repetába kért második adagok kóstolót is vittek hozzátartozóiknak.

A sátorból kilépve roma gyerekek gyűrűjében találtuk magunkat, s a Szabadság-téren galambrajok gyűltek a friss morzsákra.








EZT OLVASTA MÁR?

X