Szaharai por vegyült az Erdélyben lehulló esőbe


-A A+

Nem a Kronospan fafeldolgozóból felszálló fűrészpor, hanem szaharai por vegyült hétfő este a több erdélyi és bánsági megyében lehulló esőbe, amelynek nyomai riadalmat keltettek az érintett régiók lakóiban.

Ezt Dănuţ Hălălai, a Fehér megyei környezetvédelmi őrség vezetője nyilatkozta kedd délután, miután az intézmény elemezte a különös csapadék lerakódásaiból vett mintákat. Tájékoztatása szerint szakembereik megállapították, hogy a Kronospan szászsebesi üzeme nem szegte meg a környezetvédelmi előírásokat.

Időközben kiderült, hogy nem csak Fehér, hanem Arad és Temes megyében is hullott hasonló eső. Andrei Meda meterológus megerősítette, hogy szaharai por vegyült az érintett megyékre lehulló csapadékba. „Észak-Afrikában sivatagi viharok voltak, ez a jelenség magyarázata. A por felkerült az atmoszféra felsőbb rétegeibe, majd a balkáni országokig is eljutott” – nyilatkozta a szakember a Digi24-nek.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X