Szakok megszűntetésével mentik meg a Partiumi Keresztény Egyetemet


-A A+

Megerősítette a Maszol korábbi értesüléseit pénteken Tőkés László. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Alapítók Tanácsának elnöke bejelentette, hogy átszervezik a nehéz anyagi gondokkal küszködő felsőoktatási intézményt, mert csak így őrizheti meg az önállóságát.

Elkészült és pénteken a Sapientia Alapítvány vezetői elé került a „túlélési terv”, amely a válságos anyagi helyzetben lévő Partiumi Keresztény Egyetem további működését és önállóságának megőrzését hivatott biztosítani – jelentette be nagyváradi sajtótájékoztatóján a PKE Alapítók Tanácsának elnöke, Tőkés László EP-képviselő és a testület tagja, Szilágyi Zsolt.

A Maszol elsőként számolt be korábban arról, hogy az egyetem súlyos anyagi gondokkal küszködik. Szintén elsőként írtunk arról, hogy a magyarországi állami támogatásokat kezelő Sapientia Alapítvány egy átszervezési terv kidolgozásához köti az intézmény önállóságának megőrzését. Kató Béla kuratóriumi elnök kilátásba helyezte: ha nem hajtanak végre költséglefaragásokat, a PKE a Sapientia-egyetem nagyváradi részlegeként működik tovább.

Tőkés László pénteken megerősítette a sajtóba korábban már szintén kiszivárgott információt is, hogy mintegy 3,5 millió lejes adóssága van a felsőoktatási intézménynek, ahol jelenleg is zajlik az elmúlt évek könyvelésének átvilágítása. „Az egyetem a Partium egyik legfontosabb nemzeti intézménye” – mondta Tőkés, aki szerint az egyetem önállóságának megőrzése, és működésének, fenntarthatóságának biztosítása jelen helyzetben a fő céljuk.

Az Alapítók Tanácsának elnöke elmondta, hogy várhatóan összevonják a PKE három karát, és bizonyos – egyelőre meg nem nevezett – szakok megszűnnek majd. Hamarosan kiderül, hogy melyek ezek a szakok, mert az új tanévben ezekre nem hirdetnek felvételi vizsgát. A megszűnő szakok leépítése fokozatos lesz Szilágyi Zsolt szerint, tehát a jelenleg az oktatási intézményben tanuló diákok még befejezhetik az egyetemet Nagyváradon.

„Az egyik zsebből a másikba pakolták az összegeket”

Az anyagi gondokat a tartozások és a pénzügyi fegyelem hiánya okozta, hangzott el.  A PKE vezetői „egyik zsebükből a másikba pakoltak összegeket” Tőkés László szerint, aki azt is elmondta, hogy mind az Alapítók Tanácsát, mint a Sapientia Alapítványt „szelektíven és hiányosan tájékoztatták” az egyetem anyagi helyzetéről.

A komolyabb gondok mintegy két éve kezdődtek el, azonban „a rendszer összezárt”: például ugyanazokat jelölték az egyetem igazgatótanácsába, akik a gazdasági bizottság tagjai is voltak, így lényegében önmaguk fölött gyakoroltak felügyeletet. Az például már kiderült, hogy a novemberben lemondásra felszólított volt gazdasági igazgató, Berei Annamária mintegy 56 ezer lejt vett fel „előlegként”, a volt rektor, János Szabolcs körülbelül ennek az összegnek a felét.

Ugyanakkor az ő segítségükre is számítanak a pénzügyi helyzet tisztásában, hiszen „az tudja kibogozni a szálakat, aki összekuszálta őket”- fogalmazott Tőkés László. Az Alapítók Tanácsának elnöke hozzátette, hogy az érintettekkel szemben nem szeretnének bírósághoz fordulni, ha békés úton rendezni tudják az általuk felvett kinnlevőségeket.

Két rektorjelölt van

Bár a PKE komoly állami támogatás kap a magyar kormánytól, azt csak bizonyos célokra lehet fordítani, de az összegeket más célra is felhasználták, mint amire rendeltetésük szerint kellett volna – hangzott el a sajtótájékoztatón. Pénzre volt szükség például az uniós pályázatok önrészének biztosítására, ugyanakkor a pályázatok elszámolása nyomán is keletkezett hiány.

Az intézménynek hiteleket vettek fel az OTP Banktól, a részletek, kamatok, büntetőkamatok is összegyűltek, így – mint Szilágyi Zsolt fogalmazott – az intézmény belekerült „egy lefelé tartó spirálba”, amit már régebben meg kellett volna állítani.  Szilágyi szerint még ebben az évben rendeződhet az egyetem sorsa, a válságkezelési tervben megfogalmazott rövid-, közép- és hosszútávú intézkedések végrehajtásával, és a néhány héten belül megválasztandó új rektor irányításával.

A tisztségre jelenleg két jelentkező van, a PKE-t megbízott rektorként vezető dr. Pálfi József docens és Fogarasi József docens. Tőkés László azt is elmondta: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel való kényszerű összeolvadással szemben az Alapítók Tanácsa PKE önálló intézményként való működését támogatja.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X