Több mint 2000 diák verseng az idei KMDSZ Diáknapokon


-A A+

58 csapat, azaz több mint 2000 diák verseng idén a 23. KMDSZ Diáknapokon.

Bár az eredeti keretbe csak 54 csapatot terveztek a szervezők, a megszokott túljelentkezés miatt a csapatkapitányok dönthettek arról, hogy bevállalják-e az 58 csapatos versenyt. Így csoportkörök nélkül, egyenes kieséses ágon folyik majd minden versenyszám – közölte kedden a szervezet. A csapatkapitányok több, mint kétharmados többséggel döntöttek: idén 58 csapat, azaz 2000 résztvevő száll ringbe a 23. KMDSZ Diáknapokon.

A csapatok regisztrációja már megkezdődött: a tagok online bejelentkezése után, a csapatkapitányoknak március 10-én, 9 és 15 óra között kell a KMDSZ irodában megjeleniük adatellenőrzésre.

A Diáknapok csapata idén is várja azokat az önkéntes fiatalokat, akik szeretnének jelentkezni a Szervezteambe. Tavaly 100 önkéntes szervezte a huszonkettediket, idén a csapatlétszám növelése automatikusan az önkénteslétszám növelését is jelenti: 120 lelkes szervezőre lesz szükség.








EZT OLVASTA MÁR?

X