Soós Zoltán: titkolózva egyezkedik Dorin Florea a szakoktatásról


-A A+

Dorin Florea elsorvasztotta a szakoktatást Marosvásárhelyen és azzal, hogy titokban tárgyalt az érintett vállalkozókkal, 16 év múltán ezt maga is felismerte, de szégyelli bevallani – állítja Soós Zoltán csütörtöki sajtóközleményében.

A marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje arra az eseményre utal, amikor a napokban a városházára összehívott szakiskolák igazgatóival, vállalkozókkal és a kereskedelmi kamara képviselőivel folytatott tárgyalásról kizárták az újságírókat.

Előtte a szakoktatásról, szakmai gyakorlat lehetőségeiről hirdetett nyilvános megbeszélést a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. A rendezvényen részt vett a megyei tanfelügyelőség vezetője, valamint a szakiskolák, szakközépiskolák igazgatói és olyan vállalkozók is, akik tagjai a kereskedelmi kamarának, és akik nyitottak arra, hogy szakmai gyakorlatra biztosítsanak lehetőséget a tanulók számára. A sajtó képviselői is megjelentek a megbeszélés helyszínén, tévéoperatőrök, rádióriporterek, az írott és online sajtó munkatársai, ám őket kitessékelték a teremből, mondván, hogy zárt ajtók mögött tartják a megbeszélést.

Soós Zoltán szerint a szakoktatás helyzetén sokat segítene a Református Kollégium magyar szakiskolai osztályainak beindítása, amit a Maros Megyei Tanfelügyelőség megakadályozott. A tanintézmény olyan szakok indítását tervezte, amelyekre komoly piaci igény van. Érdeklődő is lett volna bőven. „Az általam is támogatott kezdeményezésre, a megkeresett marosvásárhelyi nagy vállalatok pozitívan válaszoltak. Szándéknyilatkozatban jelezték, hogy partnerszerződést is kötnek a leendő szakiskolával” – fogalmazott a polgármesterjelölt.

A város polgármestere ezt megelőzően a múlt hónapban hívta össze az iskolaigazgatókat, a tanfelügyelőség vezetőségét, amikor ugyancsak a szakoktatás fontosságát hangsúlyozta. Dorin Florea akkor arra mutatott rá, hogy egyre kevesebben akarnak szakmát tanulni, inkább orvosok, vagy újságírók szeretnének lenni a fiatalok. Pedig a polgármester szerint sokkal hasznosabb lenne, ha lakatosnak, asztalosnak, vagy valami más szakembernek tanulnának.

Arra szólította fel akkor a jelenlevőket, hogy mérjék fel, milyen elképzeléseik vannak az általános iskolák hetedik- és nyolcadik osztályos tanulóinak, azok szüleinek. Az eredmény lesújtó, a felmérésből az derült ki, hogy az ezer megkérdezett 81 százaléka nem akarja szakiskolában folytatni tanulmányait, ahogy a szülők kétharmada sem szeretné, hogy gyereke valamely szakközépiskolában tanulna. Akik mégis ezt választanák, azok az autószerelői, szakács, pincér szakmát választanák.

"Haladéktalanul változás kell"

A még működő, ám egyre fogyatkozó szakiskolák siralmas állapotban vannak, óriási érdektelenséggel küszködnek, hiszen megfelelő laboratóriumok és felszerelések hiányában nem lehet jól képzett szakembereket kinevelni – hangsúlyozza Soós Zoltán, hozzátéve, hogy ezen mielőbb változtatni kell. Ám szerinte „a titkos tárgyalás ismét mutatja a városvezető szakoktatás iránti érdektelenségét”. A magyar polgármesterjelölt az oktatás fejlesztésének fontosságát, illetve a mentalitásváltás szükségességét hangsúlyozza. „Marosvásárhelyen ilyen téren is haladéktalanul változás kell” – tette hozzá a polgármesterjelölt.  








EZT OLVASTA MÁR?

X