Kovács Péter: „Az emberek prioritásai önkormányzataink fő feladatai”


-A A+

A fiatalok elvándorlása ellen foglalkoztatáspolitikai lépésekre van szükség, olyan intézkedésekre, amelyek serkentik a vállalkozói kedvet és a családalapítást - fejtette ki Kovács Péter ügyvezető elnök.

„Az önkormányzati munkának az emberek legfőbb napi gondjaira kell megoldást találnia. Az RMDSZ ezt figyelembe véve készül a tavaszi választásokra: szakpolitikai prioritásokat állítottunk fel és konkrét, megvalósítható intézkedéseket javasolunk a fiatalok itthon maradása és munkavállalása, a nagycsaládok életének megkönnyítése érdekben, továbbá az oktatást, a vidékfejlesztést, a rezsicsökkentést, az önkormányzatiságot, a romák felzárkóztatását és a történelmi városközpontok szakszerű felújítását illetően” – nyilatkozta Kovács Péter ügyvezető elnök március 23-án, szerdán, és hozzátette: a szakpolitikai intézkedéscsomagot hamarosan részletesen is bemutatják, ez képezi a Szövetség választási programjának gerincét.

A megfogalmazott prioritásokkal kapcsolatban az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: a fiatalok elvándorlása ellen foglalkoztatáspolitikai lépésekre van szükség, olyan intézkedésekre, amelyek serkentik a vállalkozói kedvet és a családalapítást. További céljuk az oktatás területén, hogy egyetlen magyar gyermek se kényszerüljön más tannyelvű iskolába, minden diák tudjon saját anyanyelvén tanulni, illetve el kell érni, hogy kialakuljon egy gyerekközpontú oktatási rendszer, amely a gyerekek tehermentesítését is eredményezi. Emellett fontosnak nevezte a Szövetség azon törekvéseit is, amelyek a gazdasági fejlődés és a munkahelyteremtés garanciáját teremtené meg. Az ügyvezető elnök a rezsicsökkentés kapcsán elmondta, hogy Romániában a vezetékes ivóvíz áfája 9 százalékos, a kifolyó szennyvízé pedig már 20 százalékos – a Szövetség programja az ilyen és ehhez hasonló ellentmondásokra is megoldást javasol.  „A mindennapok biztonsága és a kiszámíthatóság minden ember, minden család életében fontos szempont. Az RMDSZ önkormányzati programjának összeállításakor ezt is figyelembe vesszük” – tette hozzá.

Kovács Péter arra is emlékeztetett, hogy egy nappal korábban kezdődött el az önkormányzati jelöltek támogatására vonatkozó aláírásgyűjtés. ,,Hiteles jelöltekkel és megvalósítható tervekkel szeretnénk közösségünk támogatását kérni. Céljaink megfogalmazása és konkrét terveink kidolgozása mellett, az újratervezés része az is, hogy friss lendülettel, a jelöltek mintegy egyharmadának megújításával, a fiatalok és a nők számának megkétszerezésével induljunk el az elkövetkező megmérettetésen. Az önkormányzati választási időszak elkezdődött, most az aláírásgyűjtés szakaszában az a fő feladatunk, hogy beszámoljunk eredményeinkről és ne csak a magyar emberek támogatását, hanem véleményét is kérjük. Alkalmat kell teremtenünk arra is, hogy javaslataikat minél többen el tudják mondani nekünk”– hangsúlyozta Kovács Péter.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X