Több ezer csemetét ültetnek el tavasszal Háromszéken


-A A+

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) folytatja a tavaly elkezdett őshonos gyümölcsfa ültető akcióját és több száz csemetét oszt szét a Kovászna megyei falvakban. „Egy fa a jövő nemzedéknek” program keretében március és április folyamán összesen 2000 fát ültetnek ki.

Bereczki Kinga az alapítvány elnöke szerint azért tartották fontosnak a program elindítását, mert sok háromszéki gyümölcsös kiöregedett és az őshonos fajokat kiszorították az idegen gyümölcsfák, ezért támogatják a hagyományos gyümölcsök újratelepítését, ugyanakkor népszerűsítik az egészséges táplálkozást és a természethez való felelősségteljes viszonyulást. Ennek a programnak a támogatására a Háromszéki Közösségi Alapítvány Köröspatakon saját faiskolát hoz létre.

Bereczki Kinga szerint idén az őshonos  csemetéket nyolc faluban - Kökösben, Zágonban, Fülében, Kisbaconban, Zágonbárkányban, Köröspatakon és Magyarhermányban osztják szét. Az alapítvány számítása szerint tíz év alatt tudják az egész Kovászna megyét lefödni őshonos gyümölcsfa csemetékkel, ezidő alatt 15.000 fát osztanának szét.

A csemetekert program keretében tavaly tavasszal már szétosztottak a háromszéki falvakban 1500 őshonos gyümölcsfa csemetét, minden kistérség -Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszék, Erdővidék és Bodzavidék- egy- egy településén 300 őshonos gyümölcsfát ültethettek el a pályázók.

Mint arról beszámoltunk a tavaszi csemeteültetést megelőzően tavaly ősszel önkéntesek vadalma és vadkörte magokat gyűjtöttek Háromszéken, hogy azokból a vidéki településekre visszatelepítsék az őshonos gyümölcsfajtákat. A több mint egy mázsa gyűjtött vadgyümölcsöt két hetes utóérlelés után leőrölték, majd kimosták és szárították a gyümölcsmagokat, hogy tavasszal ki lehessen ültetni őket.

A tavasz közeledtével több civil szervezet is önkéntes csemeteültető akciókat szervez, így a Szemerja Görgő közbirtokosság, a Mihai Eminescu Trust Alapítvány, a Hatod magánerdészet, a Pro Silvicultura Egyesület és a Háromszéki Ifjúsági Tanács április április 2-ára tervez faültetést.

Egy másik kezdeményezés a „Plantează în România” program keretében a következő időszakban háromszéki iskolákban, települések zöldövezeteiben és erdőkben ültetnek többezer facsemetét önkéntesek, számoltak be a Kovászna megyei prefektúrán szervezett sajtótájékoztatón a kezdeményezők. Heti Benedek és Mihai Mihu szerint idén az ország 11 megyéjében zajlik a faültető akciójuk. A húsvéti ünnepek után Kovászna megyében is elkezdik a faültetést, amelyben önkéntesek vesznek részt az állami erdészet és a környezetvédelmi hivatal szakembereinek irányítása alatt.

A program koordinátorai szerint együttműködési megállapodást kötöttek a Kovászna megyei tanfelügyelőséggel és 150 háromszéki iskola udvarára ültetnek meggyfacsemetéket, minden tanintézményben legalább 50 darabot. Emellett 20.000 fenyőfa, hársfa, tölgyfa és meggyfa csemetét ültetnek a kovásznai, köröspataki, illyefalvi és zágoni közterekre, de ezeken a településeken sátrakból osztanak csemetéket a lakosságnak, hogy azokat kertjükben tudják elültetni. Az akció kezdeményezői szerint országszerte 50.000 önkéntes, 50 civil szervezet és 30 közintézmény összesen 150.000 facsemetét ültet el. Akciójukkal a mentalitást szeretnék megváltoztatni és környezettudatosságra nevelni a lakosságot.








EZT OLVASTA MÁR?

X