Horogkereszt egy marosvásárhelyi játszótéren


-A A+

Körbejárta a világhálót, megosztotta a véleményeket, indulatokat váltott ki az a horogkereszt formában elhelyezett, használt gépkocsigumikból készült akadálypálya, amelyet Marosvásárhelyen, a Somostetőn fedeztek fel húsvétkor az arra járók.

Az illetékesek többféleképpen magyarázták az esetet. A polgármesteri hivatal egy alapítványra bízta az akadálypálya működtetését - válaszolt az újságírók megkeresésére Mircea Moldovan, a városháza közterületekért felelős igazgatója, aki maga is kiment a helyszínre, hogy meggyőződjön, valóban horogkereszt látható-e a Somostetőn. Véleménye szerint nem szándékosan helyezték abba a formába a használt gumiabrancsokat a fák közé, és bár szerinte a helyszínen nem is annyira feltűnő, mint a fotókon, mindenképpen intézkedik, hogy változtassanak a formán.

A Facebookon többen is figyelmeztették a közvéleményt arra, hogy – feltételezhetően tudatlanságból – egy náci jelkép került arra a helyre, ahol gyerekek és fiatalok töltik szabadidejüket. 








EZT OLVASTA MÁR?

X