Hargita megyei segítség Vranceának


-A A+

Elindult Vrancea megyébe Hargita Megye Tanácsa Hegyimentő Közszolgálatának nyolckerekű készenléti járműve december 11-én. Az előre jelzett havazások miatt Vrancea megye segítséget kért, erre válaszul küldték el az egyik nyolckerekűt a gyergyói hegyimentőcsapattól egy a vezetésére kiképzett személlyel.HegyimentokVrancea2012dec11 1

A megyei tanács európai uniós pályázattal nyert négy ilyen járművet, amely télen-nyáron bevethető, árvíz esetén is, sőt a nyáron erdőtüzek oltásánál is használták. A sajtó képviselői megtekinthették a csíkszeredai megyeházánál, „átutazóban", ahol jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Birtalan József, az intézmény alelnöke, Fekete Örs, a hegyimentő közszolgálat vezetője, valamint Andrei-Jean Adrian prefektus.HegyimentokVrancea2012dec11 2

Borboly Csaba elmondta, hogy a havazás miatt ismét szükség van Hargita megye segítségére, amely az ország egyik legkisebb megyéje, de a legjobban felszerelt, illetve felkészült, hiszen kihasznált minden uniós pályázati lehetőséget, így nem a megye adófizetőinek pénzéből kellett megvásárolni ezeket a drága eszközöket (egynek az ára mintegy 35 ezer euró, amiből komolyabb terepjárót lehet vásárolni).HegyimentokVrancea2012dec11 3

"Olyan tapasztalt és lelkes hegyimentőink vannak, akik ott vannak, ahol baj van, s nemcsak a megyében, hanem azon kívül is, ha szükséges, mert szolidárisak vagyunk az ország minden lakójával" – nyilatkozta a tanácselnök.

Birtalan József alelnök elmondta, hogy a jármű szélsőséges körülmények között is használható, erre tervezték, hisz nyolckerék-meghajtású, lánctalppal is el van látva.HegyimentokVrancea2012dec11 4 masolat

"Ezek a nyolckerekűek a nyáron már bizonyítottak, amikor magas hegyekben erdőtüzek oltására is használták őket, mivel csak ezekkel tudták kiszállítani a vizet. A környék legkorszerűbb készenléti járműveinek számítanak, és azzal a céllal vásároltuk, hogy embereket és javakat mentsünk velük" – nyilatkozta az alelnök.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X