Együttműködésről állapodott meg a Sapientia és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány


-A A+

Együttműködési keret-megállapodást írt alá csütörtökön Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány (KMTA). 

A keret-megállapodás révén a Sapientia EMTE vállalta, hogy lehetővé teszi tanulói számára a KMTA programjainak és pályázati lehetőségeinek megismerését, továbbá azt, hogy a diákok részt vegyenek az alapítvány programjain. Az alapítvány azt vállalta, hogy programokkal segíti a tehetséges fiatalok kibontakozását. A dokumentumot az egyetem részéről Tonk Márton dékán, az alapítvány részéről Réthelyi Miklós kuratóriumi elnök írta alá. 

A ceremónia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Tonk Márton dékán elmondta: míg korábban az egyetemre való bejutás jelentette a tehetséggondozási rendszerbe való belépést, most a hallgatók között kell megtalálni a tehetségeket. Hozzátette: a szakmaiakon túl közösségi értékeket is kell nyújtani a tehetséges fiataloknak, hogy ne a német vagy amerikai piacon, hanem a hazájukban értékesítsék tudásukat. 

Réthelyi Miklós elmondta, az egy éve létrejött alapítvány arra törekszik, hogy az egyetemek által ajánlott tehetségek számára megteremtsék a lehetőséget a fejlődésre. Hozzátette, elsősorban a tehetségek doktori képzéséhez nyújtanak támogatást. 

Réthelyi Miklós szerint ma már a magyarországi és a határon túli magyarok közös feladatává vált a fiatalok otthon tartása. "Egy darabig nálunk az volt, hogy a magyarországiak elmennek, de legalább jönnek az erdélyi magyarok. De ma már nem jönnek" - tette hozzá az alapítványi elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X