Rácz Éva: jelenleg a MÚRE 60 tagja lehetne jogosult nyugdíjpótlékra


-A A+

Elérhető, hogy a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete közhasznúvá váljon, így tagjai is jogosultak legyenek a múlt héten elfogadott törvénymódosítás szerinti 50 százalékos nyugdíjpótlékra – közölte a MÚRE honlapján az egyesület elnöke, Rácz Éva.

Mint ismert, a pótlékra azok a sajtósok jogosultak, akik tagjai valamelyik közhasznú szakmai szervezetnek. Rácz Éva tudomása szerint a Román Hivatásos Újságírók Szövetsége (UZPR) az egyetlen olyan újságíró szervezet, amely megkapta a közhasznú státust a kormánytól. A román szövetségnek 150 olyan tagja van, akik a törvénymódosítás kihirdetése után jogosultak lesznek a pótlékra. Rácz Éva adatai szerint, ha a MÚRE is közhasznúvá válik, akkor 60 magyar újságíró lesz jogosult a juttatásra.

A közhasznú jogállás elnyerését a 2000/26. kormányrendelet szabályozza. E szerint a civil szervezetnek igazolnia kell, hogy legalább 3 éve aktív. Ezt pénzügyi adatokkal, szakmai beszámolóval, és olyan, a köz javára lebonyolított programok bemutatásával teheti meg, amelyek kapcsolódnak az egyesület sajátos céljaihoz. Emellett igazolni kell azt is, hogy a szervezet már megvalósította kitűzött céljainak egy részét. Ha minden iratot rendben találnak, a közhasznúság elismeréséről kormányhatározat rendelkezik, a szaktárca javaslatára. „Tehát a megoldás nem jön magától, sem egyik napról a másikra” – írja a MÚRE elnöke.

Rácz Éva emlékeztetett, hogy eddig nyolc közhasznú szervezet tagjai részesültek nyugdíjpótlékban: a Román Írószövetség, a Zeneszerzők és Zenetudósok Egyesülete, a Képzőművészek Szövetsége, a Román Színházi Szövetség (Uniter), a Filmkészítők Szövetsége, a Filmszakemberek/Filmbarátok Egyesülete, a Zenészek és Előadóművészek Egyesülete, valamint az Építészek Egyesülete/Kamarája.

E szervezetek nyugdíjas tagjai számára 2006/8-os törvény (és alkalmazási szabályzata, a 2006/1650-os kormányhatározat) lehetőséget teremt arra, hogy kiegészítő jövedelmet kaphassanak, a nyugdíjuk 50 százalékát, az államtól. A tagság, amelyet az egyesület vezetősége igazol, feljogosít a nyugdíj-kiegészítésre, ha ezt kérvényezik a területileg illetékes nyugdíjpénztártól, és ha a egyesület, amelynek az igénylő tagja, szerepel a közhasznú szervezetet Művelődésügyi Minisztérium által nyilvántartott listán.








EZT OLVASTA MÁR?

X